Mennyire elismert a Szegedi Tudományegyetemen szerzett gazdasági diploma, illetve milyen az oktatás színvonala?
Majdnem mindegy. Azt tudnod kell, hogy bár erős túlzás az, amit itt az oldalon is gyakran olvasni lehet, hogy értéktelen a GTK-s diploma, az azért igaz, hogy ma már egy munkáltató sem esik hanyatt pusztán attól, hogy te közgazdász vagy.
Ha beszélsz nyelveket, már az egyetem alatt elkezdesz dolgozni és talpraesett vagy, akkor egy állásinterjún mindegy, melyik egyetem neve szerepel a diplomádban... Mondjuk, ha nem, akkor is.
Abból a szempontból mindegy a választás, hogy mindkét egyetem jónevű, a munkáltatók szeretik, egyik sem egy mucsaröcsögei főiskola, vagy diplomagyár. Abból a szempontból nem mindegy, hogy -ezt kár lenne tagadni- Budapesten sokkal több a munkalehetőség minden téren, mint Szegeden. A verseny is nagyobb, de míg mondjuk Szegeden egy kezemen meg tudnám számolni, hány olyan multi van, ahová el tudsz menni közgazdászként, addig Budapesten százas nagyságrendben találsz ilyeneket. Ettől függetlenül nem akarlak Szegedről lebeszélni. Én itt tanultam a GTK-n, itt dolgozom a városban, nagyon szerettem, és továbbra is egy jó döntésnek tartom, hogy ezt választottam. Ha van bármi kérdésed, szívesen válaszolok rá.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!