Manapság miért nincs rendes sportolás az iskolákban?
Most egyetemista vagyok, a régen alatt nem tudom mit értesz. Nekem az általános iskolában egyébként volt úszás heti 1x. Alsó és felső osztályt különböző iskolában végeztem, első iskolában saját volt, másodikban pedig elmentünk egy másikba. Ráadásul heti 2 vagy 3 tesi volt középiskolában nekem, már nem emlékszem pontosan, most mindennap. Mondjuk úszás már nem volt. Amikor bevezették a napi tesit, ránk még nem vonatkozott, de alattunk levő osztályokra igen. Ekkor volt, hogy betelt az iskola tornaterme és még ennyit se tudtak normálisan megtartani, főleg rossz idő beálltával, nem egyszer maradt el. Tudtommal egyébként valahogy ki lehet váltani a kötelező tesit, de felesleges, mert lyukas óra lenne, jó eséllyel. Aki pedig szeret mozogni, valszeg nem is fogja ellógni. Egyébként úszásról is volt, aki ellógott, ahogyan tesiről is nem egyszer és nem is egy ember... Én azt látom tesómnál is, hogy ez a mindennapi tesi bevezetése inkább szenvedés. Alapból nagyon sok órája van egy középiskolásnak, 7-8, erre lett 8-9, sokszor 0. óra. Az utazás pedig kb 40 percet vesz igénybe neki. Nem tudom melyik a jobb: egy kis mozgás hiánya vagy pedig alváshiány? Ja persze, feküdjün le hamarabb. Hazafele is 40+ perc és alap teendők is vannak, plusz tanulni sem árt.
Tény, hogy valószínű lehetne jobb tesi és nincs is normális, de őszintén, erre szükség van? Kicsit mozog az ember, van aki jobban, van aki kevésbé. Nem célja szerintem, hogy bármiféle mozgásmódot, sportot rákényszerítsen az emberre, hanem inkább a megmutatása. Amúgy tesitanáron nagyon sok múlik, attól függ mennyire veszi szigorúan. Nekünk volt kosár, röplabda és kézilabda valamiféle előírásnak megfelelően. Aki pedig szeretné komolyabban, ő elmegy külön. Én inkább kiszervezném, hogy valami alapján lehetőség legyen rá, akkor amikor éppen a gyermek ráér, azt amit szeretne és lakhelyéhez kedvezően akár. Pl egy félévben legyen meg x alkalom, nyilván nem egymásba zsúfolva, esetleg egy felmérőszerűség a végén, de osztályzást én nem adnék rá. Ha igen, akkor is max egyénhez mérten, nem teljesítményhez, mert nem vagyunk egyenlőek, nem érzem fairnek. Emlékszel, sokan a kötélre fiúként nem tudtak felmászni láb nélkül (mert így kellett), aztán egyes. Nyilván nem lehet elvárni egy túlsúlyostól, hogy másszon fel. Nem is értem azt, aki ezt kitalálta. Önbizalomnövelésből, emberségből csak gratulálni tudok neki. Viszont az se lehet elvárni, hogy a túlsúlyosságot ezzel megszüntessük. Nem hiszem, hogy statisztikailag jelentős lenne annak csökkenése, és nem hiszem, hogy az ott elégetett kalória annyira befolyásolná a dolgot. Utána úgyis megéhezik, lehet bevág egy méretes hamburgert.
Kiszervezve nem lenne szigorúan órarendhez kötve. Gondolom az iskolák már a helyproblémát megoldották, de ezzel sem kéne szenvedni, akár stadionból is akad már bőven :D Itt viszont mindenki azt választana amit akar. Futás, úszás, falmászás, kosár, foci, ki mit szeretne.
Nekünk volt zuhanyzó, de nem láttam, hogy bármikor is használva lett volna. Kevés az idő, jó esetben jön a következő osztály be az öltözőbe, menni kéne a következő órára. Másik pedig, hogy a tisztasága sem volt a legjobb, mondjuk gondolom, mert a kutya nem használta. Mondjuk büdös sose voltam, mert tettem ellene, de volt, hogy tiszta izzadtan mentem következő órára. Hát most ez van...
Jelenlegi helyzetben ha tesitanár lennék, akkor én inkább "tanítanék" és nem ráerőltetném a dolgokat a tanulókra. Nyilván van egy kötelezettség, tanrend, amit tartani kell, sajnos ezen nem lehet változtatni tanárként. Ezt lászámítva jobb lenne egy normális bemelegítés megtanítása és alkalmazása, nem 5 kör futással kezdeni. És azoknak a sportoknak megismertetése, amire alkalmas a terem. Cél pedig a megszerettetés és nem a megutáltatás, erőszakból pedig sajnos az utóbbi fog következni.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!