Kezdőoldal » Közoktatás, tanfolyamok » Magyar iskolák » Más egyetemeken is ennyire...

Más egyetemeken is ennyire semmibe veszik a levelezős hallgatókat?

Figyelt kérdés

Levelezős szakon tanulok, mellette dolgozok. Jelentkezésnél úgy volt, hogy havonta egyszer lesznek óráink csütörtöktől szombatig. Az első félévben ez így is volt, a második félévben is kb. oké volt a helyzet.


Most kezdtem a harmadik félévet. Az órarend eleve katasztrófa volt, ütköztek kötelező tárgyak, amiknek nem volt választható az időpontja, októberben kettő, novemberben pedig három héten lett volna óránk az egy helyett. Eddig még megértem, mert több szakirány van, ezekből kettőt kellett választani, úgyhogy tény, hogy számítani lehetett rá, hogy nem lesz olyan jó, mint eddig.


Lezajlottak a szeptemberi órák, na nem gond nélkül, de megoldottuk. Most azonban azt vettem észre, hogy teljesen átvariálták az órarendet, szétdobták az órákat, így néggyel több nap lesz óránk, mert néha csak de. vagy du. kell bemenni. Az egyik szakiránypárnál ezt úgy oldották meg, hogy jövő héttől decemberig MINDEN HÉTEN van óra. 17 nap van óránk, ebből 2!!! hétvége. 24 évesen k.v.ra nincs ennyi szabadságom.


Ja, és a legjobb, hogy erről a változtatásról még csak egy Neptun üzenetet se kaptunk.


Még egy tök jó dolog: az őszi szünetben két nap is lesz óránk, mert miért ne. Reggeltől estig. Egy hete azokon a napokon még nem volt óránk...


Elolvastam az egyetem szabályzatának erre vonatkozó részét, elvileg MAX havonta két alkalommal lehetne óra, alkalmanként 3 nap (csütörtök, péntek, szombat). Ilyenkor mi van?


TO-nak, tanulmányi előadónak írtunk, nagyon sajnálják, de sz.rnak bele, így jártunk. Facebook csoportban egy felsőbbéves szólt, hogy ne nagyon panaszkodjunk, mert ők anno nagyon megjárták, széjjel lettek szivatva, amiért írtak egy levelet a csoportos e-mail címükről (hogy ne egyenként bombázzák a TO-t).


Minden egyetemen ez megy, vagy csak a MATE (Kaposvár) ilyen f.sz (már elnézést)?


Rohadt ideges vagyok. Nagyon szeretnék gyógypedagógus lenni, de olyan, mintha az egyetem ebben direkt akadályozna. Nem poénból járok levelezőre, hanem azért, mert dolgozok, nincs időm minden héten felutazni Kaposvárra... És csodálkoznak, hogy már csak negyvenen maradtunk a kezdeti közel száz hallgatóból...



2021. okt. 7. 22:23
1 2
 1/11 anonim ***** válasza:
97%

"24 évesen k.v.ra nincs ennyi szabadságom."

Tanulmányi szerződést nem akartak/nak kötni veled?


Dékánt felkeresni esetleg? (Bár ha az egész egyetemen ez megy lehet őt se érdekli)


Én meg azért szívtam a fogam, hogy már a 3-ik oktató, rakatná át az óráját mert akkor nem jó neki. (szintén levelező)

2021. okt. 8. 07:48
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/11 anonim ***** válasza:
98%
Haverom Győrben a közlekedésmérnök szakon hasonlóan járt, tanárok még az emailra se reagálnak. Tehát nem egyedi eset, csak rossz érzés.
2021. okt. 8. 09:07
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/11 anonim ***** válasza:
12%
levelezo mellett vegzettseg nelkul mit lehet dolgozni?
2021. okt. 8. 11:11
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/11 A kérdező kommentje:

#1 Sajnos ez nem opció a jelenlegi munkahelyemen, mert egész mást tanulok, mint amit dolgozok, és tudják, hogy el fogok menni, amint végzek, talán hamarabb is, ha találok mást vagy így folytatódnak a dolgok az egyetemen. Az egyik munkatársam olyat tanul, ami kapcsolódik a munkához, őt azért jobban támogatják. Így is rendes tőlük, hogy az összes szabadságomat akkor vehetem ki, amikor akarom


#3 Adminisztrátor vagyok egy mezőgazdasággal foglalkozó cégnél. De egy csomó dolog van, amit végzettség nélkül lehet csinálni, csak éppen a fizetés siralmas legtöbbször.

2021. okt. 8. 18:20
 5/11 anonim válasza:
98%
Károlin is ez volt. Péntek-szombatra volt kiírva az oktatás, csak néha szerda-csütörtökre meg délelőttre kerültek az órák.. Ráadásul még foszkról is volt szó, szóval a tanárok egy része se volt túl komoly..
2021. okt. 8. 21:26
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/11 anonim ***** válasza:
97%
Miskolci egyetem szintén, sokkal nagyobb volt az elvárás mint a napalisokol szemben, ami szerintem igazságtalan. Az órák egy része nem is volt megtartva. Szóval csalódás volt, be sem fejeztem.
2021. okt. 9. 02:29
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/11 A kérdező kommentje:

Köszönöm a válaszokat! Ezek szerint máshol is eléggé elszomorító a helyzet. :/


Most az oktatókkal próbálunk tárgyalni, az egyikkel megegyeztünk abban, hogy nem kötelező a jelenlét, elküld nekünk minden anyagot, hogy fel tudjunk készülni a vizsgára. Ez azért szuper, mert az októberi plusz napokon csak ő lesz velünk. A többi oktató még nem válaszolt, remélem, hogy velük is meg tudunk egyezni. Ha mást nem, akkor majd beírjuk egymást a katalógusba meg felvesszük az órát...

2021. okt. 9. 12:34
 8/11 anonim ***** válasza:
100%

Én is gyógypedagógián vagyok levelezőn, de másik egyetem. Nálunk is siralmas a helyzet, holott a Felvi tájékoztatóban nagyon nem így szerepelt ( nekünk is sokkal kevesebb volt megjelölve)...😒 Szinte mindenki küszködik ezzel nálunk.

Borzalom, de nincs más lehetőség, mint elviselni.

2021. okt. 10. 00:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/11 A kérdező kommentje:
#8 Hát... Akkor kitartást mindkettőnknek!
2021. okt. 11. 19:01
 10/11 anonim ***** válasza:
23%
Szerintem munkát kéne válts, ami rugalmasabb beosztású. Akár úgy, hogy alkalmi munka, napidíjjal. És oda akkor mehetnél dolgozni, amikor az időd engedi. Én biztosan az egyetemet tenném első helyre, a jövőd fontosabb. Mert így tanulni se fogsz tudni rendesen.
2021. okt. 12. 19:55
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

További kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!