Az osztálytársaim nem normálisak?

Ha legközelebb beszólnak, olyan szinten kelj ki saját magadból hogy elkussoljanak. Én a helyedbe ezt tenném. Persze csak akkor ha nincs tanár 100 m-es körzetben :D

Engem is sokat csesztettek suliban, mert odafigyeltem órán, nem röhögtem az elmebeteg vicceken, nem voltam benne semmibe stb... Ha már nagyon idegesít akkor ne hagyd magad. Szólj be nekik hátha rájönnek h megálljt parancsoltál. Ha nem... irány a tanár, esetleg az igazgató! Ne hagyd hogy mindig te legyél a célpont. Védd meg a jogaidat, állj ki magadért! Légy határozott

gondolj arra, hogy te hol leszel tiz ev mulva, es ok hol lesznek..

amugy nyugodtan mondd meg a velemenyed a sajat stilusodban, bar keves az esely ra, hogy eszhezternek

Általánosban én is szó szerint ugyanezt éltem át.

Én tűrtem...talán nem volt okos dolog,de gondoltam,attól,hogy közéjükcsapok,a barmok még barmok maradnak.

Szia! Tudom, miről beszélsz :( Évekig tűrtem ugyanezt, csak én nem a gimnáziumban, hanem általános iskolában. Azt mondják, hogy az emlékek idővel megszépülnek, de ez az én esetemben sajnos nem igaz. Gyakorlatilag alig van olyan szép emlékem abból a koromból, ami az iskolához kötődne. Nálunk a fiúk viselkedtek szörnyen - de sok lány is volt, aki megérte a pénzét ;(

Jó tanuló voltam, bár nem az a szorgalmas fajta, mert az irodalmon kívül igazán semmi sem érdekelt. Sokkal többre vihettem volna tanulás terén, ha az osztályban nem a linkség lett volna a trendi, és nem cikiztek volna annyira sokat minden hülyeségért. Szó szerint lekötötte minden energiámat, hogy egy esetleges "támadástól" féltem. Egy idő után már az volt a "sláger", hogy hogyan jelentkezek, stb. Hasonlóan hozzád, minden reggel feszülten mentem be a terembe és - persze :S - jó gyerekhez illőn mindig hangosan köszöntem, ha beléptem az osztályba. Na..., kaptam is rendesen a megjegyzéseket, hogy minek köszönök, ... illetve sokszor előfordult, hogy visszaköszöntek nagyon idétlen hangokon, én pedig folyamatosan csak azt éreztem, hogy bármit is teszek, az "rossz". Iszonyú, mennyire feszült voltam! :((

Sajnos, a fiúk vmikor fizikailag is bántalmaztak (belém rúgtak vagy pofozgattak), és ez iszonyúan lecsökkentette az önbizalmamat :( Máig nem vagyok igazán tisztában a saját értékeimmel, és bár úgy érzem, azóta rengeteget fejlődtem (22 éves vagyok), mostanában is kapok olyan visszajelzéseket (persze mostmár segítő szándékkal), amelyek megemlítik, hogy "bocsánat, hogy élek" típus vagyok, és nem eléggé rátermett.

... Számomra a gimnázium hozott nagy váltást - ugyanis nyolcadikban igazán-igazán rákapcsoltam a tanulásra, és bekerültem egy nagyon erős gimnáziumba. Máig büszke vagyok arra, hogy oda járhattam!, és örömmel emlékszem vissza életemnek arra a szakaszára, amit ott töltöttem :)

Két éve osztálytalálkozó volt az általános iskolában, amire én is elmentem. Sajnos egy óra után "lazává" vált a légkör, és kiderült, hogy a fiúk kevés kivétellel semmit nem változtak! :(( A fő téma az volt, hogy ki kivel jár, és hány párkapcsolata volt eddig. Ültünk egy asztal körül - az osztályfőnökünkkel az élen, aki szintén nem tartozik a kedvenc tanáraim közé (és még szépen fogalmaztam) - és mindenkinek be kellett számolnia az életéről - különös tekintettel a magánéletre.

Amire büszke vagyok: egyetemre járok, és bár nem ez a szak volt az álmom (csak tartalék szak), mégis örülök, hogy kezdek magammal vmit, tanulok, és - mindenekelőtt - EMBER vagyok. Olyan, akiben meg lehet bízni, aki jóindulatú, okos, (mostmár) szorgalmas, és kezdi értékelni magát. Tudom, hogy sokkal többre vagyok képes, mint amit eddig felmutattam, és azt is tudom, hogy boldog lehetek, mert érzékeny lelkű vagyok, és nem olyan kegyetlen, mint azok, akik annak idején annyit bántottak.

Átérzem tehát a helyzetedet:( Biztos receptet nem lehet adni; ha utálnak, bármit teszel is, az csak olaj lesz a tűzre. Ha nem állnak mögötted barátok, nehéz lesz tekintélyt szerezned.

A tudat viszont, hogy értékes vagy és te soha nem tudnál leereszkedni az ő szintjükre, nagy erőt adhat, hidd el! Mindig a jók vannak kevesebben, de én azt hiszem, hogy ránk több boldogság vár, mint azokra, akik ennyire az ellentétek világában élnek, és egyfolytában csak a hibákat lesik másokban.

Eljön majd a te időd is, amikor boldog leszel!

bocs,de ti,akik írtatok,mind abból a kategóriából valók vagytok,akik már elszenvetek valami hasonlót.egy ilyen hogy adhat tanácsot?

én sosem tartoztam a "gyíkok" közé,néha én is ilyen hülye voltam,sőt rosszabb,de rájöttem,akit lehet csesztetni,aki gyengébb,azt a többiek megérzik és örökös céltábla lesz.az egész művelet már rutin,a saját és a többiek szórakoztatására,mint amikor egy tanárt készítenek ki.egyzserűen KELL a műsor.

már sok szemétkedést megbántam amit anno tettem,ezért akarok most segyteni neked.

ha régen valaki,akit épp kikezdtem,visszaszólt volna,akár erélyesen is,hát őszintén körberöhögtem volna.

a lényeg a másik kiborítása.a szemétkedőnek az kell,hogy kiakadj.hát ne add ezt meg neki!

maradj higgadt,sőt néha még nevetsd is el magad egy otromba viccen.nem azért mert tetszik.az számít amit te érzel,hogy ez mekkora hülyeség.de ők ezt nem tudják,hogy te lenézésből nevetsz rajtuk,habár néha éreztetheted is velük!

sok sikert!

és a gimi nem tart örökké:-)