Milyen volt az általános iskolában, vagy az ovodában a WC, mit tapasztaltatok?
Negatív.
Benti wc, nem a tisztasággal volt a baj, hanem a diákokkal, akik bent lógtak.
Nem is értem, hogy miért vannak olyan wc-k ahol alul/felül be lehet látni, én kötelezővé tenném, hogy zárt legyen mindenhol.
Nálunk oviban koedukált mosdó volt, belül semmi fal/elválasztás.
Ezt akkor is nagyon utáltam, zavart, hogy a fiúkkal együtt kell végeznem a dolgomat, meg mikor az óvónőnek nem volt épp kedve, akkor egymást vittük Wc-re.Felnőtt fejjel sem gondolom, hogy ez így helyes lenne, tiszteletben kéne tartani a gyermekek intim szférára való igényét, szóval igazán lehetett volna 1-1 ajtós fülke.
Iskolában már jobb volt, mert legalább volt fülke, persze sokszor azt se lehetett bezárni, nem volt wc-papír, kézmosó stb.
Az egyedüli pozitív wc-s "élményem" az volt, mikor egyházi iskolába kerültem, ott sokkal rendezettebb volt, gyakoribb volt a wc-papír, kézmosó jelenléte is.
Emlékszem arra, hogy amikor 6.os (vagy 5.es) voltam és egyszer menni szerettem volna a mosdóba, hatalmas, vastag zöld kaki ott várt a wc-ben, amit valaki nem húzott le maga után.
Természetesen otthagytam én is és átmentem a másik wc-hez :D
Óvodában nem emlékszem, hogy ott valaha is voltam-e wc-n.
nálunk óvodában nem volt a wcken ajtó a fiúkkal szemben kellett pisilni, úgy takartuk magunkat hogy beálltunk egymás elé.
általánosban nem volt soha szappan vagy wc papír a lány wc-k be nem volt kuka sokszor a használt betétek a wc köré voltak eldobálva. nemhogy zár nem volt az ajtókon de még becsukni se lehetett rendesen ezért végig fogni kellett.
középiskolába pedig mindig tiszta volt, ajtók teljesen takartak nem csak félig-meddig, wc papír is mindig van.
kollégiumrol pedig nem tudok nyilatkozni nem voltam kolis
Határozottan emlékszem, hogy általánosban egy összekakizott pulcsit valaki behajított a fehérre festett, fémből készült, tisztitószeres szekrény alá.
A húgyszag természetesen gyakori volt.
Ráadás hülyeség: a wc-ket vékony fal választotta el egymástól Oldalról. Az egyik osztálytársam valamiért kémlelni akart engem kaksi közben. Meg is tette, mert felülről megnézhetett engem, miközben kaksiztam. Szerintem nem fogta fel, hogy mennyire hülyét csinált saját magából :) nem volt normális az a gyerek...
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!