Szerintetek hogy lehet, hogy a tavalyi volt az eddigi legmagasabb ponthatára a pszichológia szakoknak?
#1 ez annyira nem állja meg a helyét, mivel jelentkezni hamarabb kellett (február közepén), mint hogy az érettségi lebonyolítása kiderült volna (április közepén).
Egyébként sokaknak előny volt a szóbeli hiánya (pl nekem is). Így nekik jobb lett, mivel sok volt a jelentkező, így ilyenből több volt köztük. És ők jutottak be.
A ponthatárokat nem az iskola, hanem a jelentkező diákok "alakítják". Minél jobban sikerül az érettségi adott évben, annál magasabbra tolódik a ponthatár.
Szerintem idén is maradnak magasan, azért, amit 1-es leírt. Idén már lehet arra számítani, hogy sokan megpróbálják, hátha a szóbelis érettségijükkel több pontjuk lesz, mint a frissen érettségizőké.
Az ELTE-n nem lett magasabb, sőt ez volt mostanában a legalacsonyabb ponthatár 2017-et leszámítva. Több embert is vettek fel, mint pl. 2019-ben.
A Károlira egyetlen ponttal kellett több, mint a korábbi években.
A Pázmányon folyamatosan nő a ponthatár néhány éve, de kicsit kevesebb embert is vesznek fel, úgyhogy szintén semmi különös nem történt.
Akik erre a szakra felvételiznek, azok valószínűleg alapjáraton jó tanulók, úgyhogy a szóbeli nem hiszem, hogy olyan nagyon befolyásolná az eredményeiket (nekem is csak az emelteknél számított). Vagy legalábbis változó, hogy kinek ront, kinek javít az eredményén, szóval nem lesz egy nagyon drasztikus, egyirányú változás a ponthatárokat illetően. Úgyhogy idén sem számítok túl nagy meglepetésekre (+/- 5 pontnál nagyobb változásra). Összességében inkább fog szerintem csökkeni, mint növekedni, de aztán sose lehet tudni. Sok sikert, ha érettségi és felvételi előtt állsz!
Nekem 90% lett az irasbelim, ezen a szóbeli csak rontott volna.
Magas százalék esetén már egy két pont levonás szobelin nagyon sokat jelent. Egy rossz erettseginel tudsz vele javítani rendesen, de a pszichologiara rengeteg pont kell, eleve jól írjuk meg az érettségit. Én örültem, hogy nem volt szóbeli, fel is vettek az ELTE-re. Én össze is tettem a két kezem, hogy nem kell azon is izgulnom. Szerintem egy kicsit csacska felfogás, hogy a szóbeli olyan sokat javítana....
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!