Újpesti Babits gimnázium vélemény?
Én idén érettségizek a Babitsban. Sajnos van igazság abban, amit az első hozzászóló mond.
Én 2013-ban jöttem ide, akkor még top 30-ban volt, nyolcosztályos vagyok. Kb hetedikes-nyolvadikos lehettem, amikor a színvonal esni kezdett. Ez nem azt jelenti, hogy nincsenek jó tanárok, hanem hogy van nagyon sok rossz is.
A közösség viszont nincs szétesve, a diákélet kifejezetten jó, sok a program, szakkör, egyéb elfoglaltság.
Az, hogy voltak ittas és betépett tanulók azért nem igaz, mert rendszeresen jár ki iskolarendőr a suliba és azok a tanulók nagyon gyorsan el is kerülnek a suliból.
A régi igazgató nyugdíjazása után valóban elment egy csomó jó tanár, akik nekünk még jó alapokat adtak, ezért nekem személy szerint az újak tanítási módszereivel sem volt bajom, mert van mire építeni a tudásom.
Ne állj hozzá negatívan, a németoktatás kifejezetten jó, ahogy az angol is, bár van pár érdekes angoltanár. A mi osztalyunk angol-németes, 24 főből van 40 nyelvvizsgánk, nekem is van kettő, különtanár nélkül. Az előrehozott nyelvi érettségik is mind 90% fölött voltak, de mint mondtam nekünk jobbak voltak az alapjaink, mint amit ti kapni fogtok sajnos.
A börtönös sztori sajnos igaz, tavaly egy 9.-es fiú benne volt a riasztópisztolyos rablásokban a Feneketlen tónál, keress rá, biztos ki fogja dobni a kereső. Eltanácsolták (nyilván), azóta is bokaperecben tölti a mindennapjait, mert a vírus miatt húzódnak a tárgyalások.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!