Olyan koliban ahol 4 ágyas szobák vannak mennyire lehet "élni"?
Már pont kezdtem elfogadni azt, hogy valaki mással kell megosztani a szobám, de aztán kiderült, hogy a szakom kollégiumában 4 ágyas szobák vannak. Azért így nehezebb az alkalmazkodás.
Gondolom ez a dolog emberfüggő is, de érdekelnének az általános tapasztalatok. Túl nagy igényeim nincsenek, az emberek jelenlétét szeretem, ha valaki megszólít azt szívesen viszonozom, füldugóval is alszom szóval a kisebb zajokat meg se hallom.
Viszont ha valaki nagyon suttyó azzal biztos nehezen bírnék egy légtérben lenni, illetve nem szeretnék a szobából kizárva lenni csak azért mert valakinek más dolga van.




















9.-ben 3 sportszakos szobatársam volt. Jóban voltam velünk, de nem volt olyan jó a közösség. Az egyik állandóan este telefonált, a másik állandóan a csajairól dumált, mellé esténként a szobában cigizett, a harmadiknak állandóan a haverjai voltak a szobákban, még éjfélkor is ott bandáztak. Ezt a csapatot annyira nem bírtam.
10.-ben egy viszonylag nyugodt szobába kerültem, a 3-ból 2-vel jóban voltam, ők 3an osztálytársak voltak, ősszel közölte a harmadik, hogy bejárós akar lenni. Így mi év végéig 3-an maradtunk. Nekik minden második héten gyakorlat volt így olyankor egyedül voltam, viszont ezeken a heteken egy másik haveromnak volt suli, nem unatkoztam.
Most 11.-ben az előbb említett barátom lett a harmadik szobatársam, viszont úgy jött ki, hogy felváltva voltam egyedül, illetve a teljes létszámmal. Kicsit furcsa egyedül, de megszokható, hogy egyedül vagy.





Én csak a barátnőm tapasztalatait tudom mondani. De ez szerintem főként attól függ, hogy kiket kapsz szobatársnak. Ha olyanokat, akik egy minimálisan sem hajlandóak alkalmazkodni senkihez sem, azokkal nehéz lesz az élet, de aki koliba megy, azok többsége szerintem megbarátkozott avval, hogy a többiekhez is igazodni kell. Próbálj ettől függetlenül elnéző lenni velül, ha meg valami nagyon zavar, akkor alternatívákat ajánlani.
A barátnőmék egyébként 5-en voltak egy szobában, azt mondta volt néhány zavaró szokás, de idővel megszokták vagy csak elhagyódtak, mert mindenkit zavart. De lányok voltak, hasolnó érdeklődési körrel és viselkedéssel, mint ő, így elvoltak.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!