Tanárok, ti mit gondoltok arról, ha egy tanuló puskázik?
Teljesen egyetértek #4-essel, mert az a felkészülés fontos része és nem puskázás. Akkor helytelen, ha használják. Bevallom diákként néha én is elcsábultam. #8-as módszerét is szoktam alkalmazni, hiszen egy szakembernek tudnia kell, hogy mit és hol találjon, hol lehet utána nézni a dolgoknak. De konkrét ismeret, tudás nélkül ez nem működik.
Azonban nálam sem megengedett a puska használat, mert azóta már jól tudom, hogy ha valaki ehhez a "módszerhez" nyúl, akkor abból nem lesz tudás.
A számonkérésnek fontos szerepe van a tanítási-tanulási folyamatban. A diák számára ez egy motiváló kihívás, valamint önbizalomnövelő (vagy romboló) visszajelzés.
A tanár számára egy visszacsatolás, hogy hol tartanak a diákjai, megértették-e az átadott anyagot, tudják-e alkamazni. Ha a folyamatban bárhol csalunk, akkor nem a helyes irányba mennek tovább a dolgok és mindannyian célt tévesztünk.
Szakmai tárgyaknál kifejezetten ostobaság csalni, hiszen az "igazság pillanata" napról napra eljön (más szakmai tárgyak, gyakorlatok, záróvizsga során). Én ezért nem torelálom a puskázást.
Matematikát oktatok egy gimnáziumban. Matekból középszinten nem nagyon lehet puskázni, hiszen elméletet nem kérnek középszinten. A minimális elméleti tudás alkalmazásához meg ott van a függvénytáblázat.
Mégis van aki dolgozatírás közben megpróbálja a füzetét használni. Ha észreveszem akkor elégtelent adok. Lehet ezért engem utálni, viszont én a matekérettségire készítek mindenkit. Ott ha valakit puskázáson kapnak azt felfüggesztik és elégtelent kap.
Természetesen lehet puskázni, csak ne vegyék észre. Még én is puskáztam anno annak idején magyarból. Elkaptak és azóta is szegyelem magam.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!