Kezdőoldal » Közoktatás, tanfolyamok » Magyar iskolák » Jogász szakokon milyen a HÖK?

Jogász szakokon milyen a HÖK?

Figyelt kérdés
Szeretnék majd hozzájuk jelentkezni, miután bekerültem az egyetemre. Mik a tapasztalatok, vélemények a szervezettel kapcsolatban? Csak első évben lehet jelentkezni vagy később is? Legjobban a Pázmányé érdekelne. Bármilyen hasznos és releváns információnak örülnék. Légyszíves írjátok meg, hogy melyik egyetemre jártok!

2021. márc. 10. 12:20
 1/3 A kérdező kommentje:
Jogi Karokon- elnézést elírtam a kérdésben!
2021. márc. 10. 13:24
 2/3 anonim ***** válasza:
79%
Nagyjából ugyanolyan, mint a többi karon: egy csapat semmirekellő, törtető f*sz, akik leginkább azzal vannak elfoglalva, hogy mindennemű erőfeszítéstől megmenekülve tudják le azt a 8-10 évet, amit rászántak az egyetemre, a befolyó pénzből pedig a lehető legtöbbet osszák el egymás között úgy, hogy a többi hallgatónak is jusson belőle annyi alamizsna, amennyitől még éppen nem gyújtják rájuk a HÖK-irodát. A jogi karokon annyival egészül még ki a kép, hogy mivel jogászok, a világ közepének képzelik magukat és igyekeznek valami olyan pozíciót kiharcolni a végzés utánra a politikában, amit még egy kormányváltás sem veszélyeztet.
2021. márc. 10. 18:09
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/3 anonim ***** válasza:
100%
Én őszintén mondom, betiltanám, hogy a HÖK x összeg felett rendelkezzen. Pont annyit bíznék rájuk elosztásra, amennyiből épp kijönnek a támogatások stb. Jelentős kontroll alá vonnám a tevékenységüket, mert én hasznos, a hallgatók érdekét figyelembe vevő tevékenységet nem láttam még tőlük. Nem is értem hogy lehet ennyire kontroll nélkül hagyni, hogy azt csináljanak, amit akarnak.
2021. márc. 15. 17:11
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!