Nem gondoljátok úgy, hogy kicsit nagyon telibek***ták a fiatalok életét?
Most hogy szeptemberig szinte fixen nem nyitnak ki a középiskolák, az elmúlt kerek egy évben összesen 2 hónapot voltam bent. Persze a tanulás rész könnyebb lett valamivel, aminek nagyon örülök, de annyi mindent elvettek tőlünk hogy az már kissé siralmas. Szociális élet nulla, életre való felkészítés vicc, a gimi emléke pedig nem lesz számomra több, mint a monitorom.
Azt vettem észre, hogy sokak örülnek neki hogy egy zombi lesz belőlük, és alug zavar valakit hogy ki sem lehet járkálni, de én ezt nem tudom megérteni.
Létezik egyáltalán valaki, aki kicsit is egyetért velem?




















"Most hogy szeptemberig szinte fixen nem nyitnak ki a középiskolák"
Ez nem így van, a 6 és 8 osztályos gimnáziumok megfelelő osztályai (14 éves korig) nyitva vannak most is.















“ te csak ne sírjál, örülj neki, hogy legalább nem idén érettségizel”
11.-es vagyok, van tantárgy amiből idén érettségizem előrehozottan, de nem hinném hogy sokat javul a helyzet egy év alatt, mire rendesen is sor kerül rá.
Nem rinyálni szeretnék, hanem megvitatni mi mennyire van helyén a világban.





Amúgy mire mész a vitatással?
Kinek mik a prioritások. Úgysem tudsz mit tenni, nézd a dolgok pozitív oldalát. Sajnálnám, ha elmaradna a szalagavatóm, de úgy gondolom le tudnám élni az életemet nélküle is.
Az életre nem a suliban készülsz fel, a szociális élet meg nem este 8 után kezdődik meg csak és kizárólag a discokban meg kocsmákban.
Mondom ezt úgy, hogy nem sokkal vagyok idősebb, egyetemre járok, ráadásul egy eléggé gyakorlatorientált szakra. Most viszont több időt töltök itthon a családommal, párommal. Magamnak osztom be az időm, szerintem ez sokkal keményebb, mint amíg suliba jártam. Az utazás is elég kimerítő volt, az út idejét ezernyi hasznosabb dologgal tudom eltölteni.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!