Volt már 6+ kredites tárgyad egyetemen? mi volt a neve, mit csináltatok, milyen nehéz volt?
Én még bőven a bolonya előtt jártam okl. mérnöki szakra (=msc, és közben nem volt mód kiszállni bsc szinten, mert akkoriban azt más helyeken, főiskolákon, üzemmérnöki szakon indították.)
Szerintem a 6+ kredit bőven megfelel a mérnöki specializációmnak. Ebből kétszer vizsgáztam. Először ötödév telén, a szakválasztásomnak megfelelő összes tárgyat belevonva (ha jó átgondolom, kb. 20-24 félévnyi anyagból.)
Másodjára ötödév tavaszán, diplomavédéskor. Akkor a 20-24 félévből levettek vagy 7-8 félévnyi anyagot, cserébe adtak helyette egy államvizsga tételsort (amibe bőven benne volt a kihagyott anyag, és még más is, de legalább irányítottan.)
Ja, és az egész úgy indult, hogy kedves kolléga, mutassa meg, és védje meg a diplomamunkáját. Ha ezen túlestél jött az államvizsga-tételsor.
Hogy nehéz volt-e? Brutálisan, és a kb. a sarkamat összekaksiztam. De mire idáig eljutottam, és rájöttem, milyen tudatlan vagyok, és ez meg is jelent az indexben, az pontosan 4 (jó)Ö osztályzatot jelentett mindkét alkalommal.
A diplomamunkás tárgyak mindig ilyenek voltak. A normál tárgyak közül pl analízis, szoftvertervezés, ilyesmik voltak 6-7 kreditesek.
Mindegyik elég combos volt. Fel lehetett rá készülni rendesen, de év közben is sok munkát jelentett és utána is még ment vele a cirkusz vizsgaidőszakban vagy ha diplomás tárgy volt, a védés miatt.
6. félévben Project 2 -> 8 kredit
Járműmérnöki
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!