Gimnáziumokban miért nincs ösztöndíj?
Ez a kérdés most merült fel bennem, ahogy öcsém elkezdte a szakközépet. CNC gépkezelőnek tanul, havi 30 000 Ft-os ösztöndíjjal, amit már 2,5-es átlagtól megkapnak. Ehhez hozzájön, hogy egyszerűen nevetséges dolgokra kapnak jegyet. Pl matekból kilencedikesként a SZORZÓTÁBLÁT veszik. Szerintem mondanom sem kell, hogy a tanulók többsége szinte 0 befektetett energiával egész szép összegre tesznek szert.
Ezzel szemben én utolsó előtti évemet töltöm a gimiben, elég sok fáradalommal, hogy felvegyenek az orvosira. Minden egyes nap kihajtok magamból mindent, hogy jó legyen a felvételi, néha már úgy érzem megszakadok. Ezzel eddig nem is lenne gond, hiszen tisztában vagyok vele, hogy az én célom ezzel jár. Ami engemet felbosszant, hogy nekem mindezért fizetnem is kell, pl a különtanárokat, felkészítő könyveket érettségire, nyelvvizsgát. A nyárimunka alatt megkeresett pénzem szinte teljesen erre megy el, a saját hobbimra alig tudok valamennyit költeni. Egyszerűrn idegesít, hogy míg én azon gondolkozok, hogy mimet kéne már eladnom, hogy pénzhez jussak, addig ő meg csak vígan elvan, szinte a semmire kapja a pénzt, amit ráadásul eléggé felelőtlenül költ el.
Ennek kapcsán fogalmazódott meg bennem, hogy a gimnazisták miért nem kaphatnak ösztöndíjat? Nem a szakközepesektől sajnálom a pénzt, de szerintem mi is megérdemelnénk valamennyi összeget.
Az összeg feltehetően kéthavi, tehát nem 30, hanem (kerekítve) 15eFt. Szakközép már nincs, szakképzőben ennyi, technikumban fele ennyi. Csak most indult, felmenő rendszerben (korábban csak hiányszakmákra volt) és első félévben mindenki ugyanannyit kap, tanulmányi eredménytől függetenül. Később ez emelkedhet, ha valakinek jó az átlaga.
Még jobban emelkedhet szakképzési munkaszerződéssel felsőbb években, de akkor a nyári szüntetet el lehet felejteni (lévén a cég dolgzója vagy, van X nap szabadságod, amivel gazdálkodhatsz)
Ez tipikus, ilyen lesz orvosnak is lenni. Pénzügyileg nem a legjobb, bár mire te oda jutsz, lehet meg fogja érni.
Mellesleg orvosin nagyon rosszak az ösztöndíjak. A legjobb kap 40e forintot, a min meg kb 10e. És ehhez kell teljesítmény!
Szóval csak a tanulásra és a saját kitűzött céljaidra koncentrálj!
"pénzügyileg nem a legjobb?!"
Nem így vettem észre, amikor finoman utalt rá az orvos, hogy 300 000 forint a reális hálapénz édesanyám műtétjét követően.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!