Magyarországon maradjon a fogalalkoztatás doktori! Miért vélekednek a legtöbben így?

Kedves Kérdező!

A kommentjeid alapján féltékenységet, vagy ha nem is pont azt, mindenképpen valamiféle indokolatlan dühöt érzek a doktori címek iránt, különösen a jogászok iránt.

Kezdjük ott, hogy ha már a jogász kolléga érvelésébe belekötöttél, a tiédbe is elég jól lehet. A kvízműsörös mondatod feldobta az estémet :D

Minden kommentedet áthatja a ki tudja hirtelen honnan jött indulatosság, így élből nem gondolom, hogy érdemben bármit higgadtan meg lehetne veled beszélni, de azért egy hozzászólás erejéig én is megnyilvánulok.

Továbbá, mik ezek a durva sarkítások, általánosítások?

"A világ egyik pontján 1 ember megöléséért halál jár, a másik pontján pedig 80 ember lemészárlásáért 21 év luxusbörtön." Ha tanulmányoztad volna a büntetés-végrehajtási jogot, annak fejlődését, tudnád, hogy a börtönnek nem az volt a célja, hogy ott rossz körülmények között sínylődjenek a bűnözők, hanem valahogy megpróbálni őket reintegrálni a normál társadalomba, és kizárólag a javíthatatlan, veszélyesebb részüket végleg elzárni. Közben jöttek az egyes országok társadalmi elvárásai, és bizony, sokan a megtorlást elvét vallják, hogy szenvedjen minden bűnöző, akármit követett el, meg persze a túl nagy és diverz társadalmi hátterű lakosság is közbeszólt, túl kevés hely-túl nagy népesség... Az északi államok eléggé élenjárnak mindenféle emberi jogban, alapjogban, ők a reintegrációs célokat tűzik ki, és sikeresebbek is ebben, mint az USA börtönei, ahol egy sérült ember még sérültebb lesz, és aligha tud egyenesbe kerülni...de persze a svédek nincsenek is annyian, hogy annyi börtönre lenne szükségük, és társadalmilag és homogénebbek. Összességében a börtönrendszer egy elég összetett társadalmi-politikai kérdés.

Régen nem tudom hogy volt, de a filozófiához semmi köze. Van némi filozófiai tárgy, nem mondom, de a szakma szempontjából nem ez a lényeg, úgyhogy a filozófusoknak nem kell félteniük a szakmájukat. Azt mondjuk nem értem, hogy egy filozófiai szak miért sokkal nehezebb szerinted, mint egy jogi képzés. Szerintem egyiket sem próbáltad. A bíróknak az örökösen változó törvényekkel kell tisztában lenniük, és nem csak magolniuk, érteniük is, emberek sorsairól döntenek (pl. gyermekelhelyezés, gondnoksági perek, szabadságvesztés kiszabása, stb.), ezzel a felelősséggel kell együttélniük, vállalni a felelősséget, aminek inkább komoly lelkiismereti visszaütése tud lenni, ráadásul hatalmas iratanyagokkal dolgoznak. Mivel joghallgató vagyok, járok néha tárgyalásokra, és volt olyan nagyobb ügy, ahol több, mint 10 000 oldalnyi iratanyag van, mert már 10 éve húzódik a per, és nem nagyjábólosan kell tudni, hogy hogy is szólt az ügy. Az ügyvédnek az ügyfelét kell védenie, ami szintén észjáték, hogy adott esetben hogy tud érvelni úgy, hogy az ügyfél a lehető legjobban tudjon kijönni, és tisztában kell lennie a törvényekkel, bírói gyakorlattal is. Ezzel szemben a filozófusok nem befolyásolják ilyen szinten az emberek életének alakulását, sőt, napjainkban nem is mondanám, hogy a legtöbb ember absztrakt szinten akar az erkölcsi relativizmusról vagy hermeneutikáról beszélgetni egy másikkal.(csak példa) Jogászok egyáltalán nem társalognak ilyenekről sem szakmájukban, sem magánéletben, így furcsa olvasni, hogy "bitorolják" a filozófiát, akármit is értesz pontosan ezalatt :D :D Feltételezem, természetesen egyik képzést sem próbáltad ki, de én biztosan állíthatom, hogy nem arra vagyok az Eltén oktatva, hogy hogyan bitoroljam a filozófiadiplomások munkáját.

Ez is egy szép hivatás, de teljesen más a célja, rendeltetése, mint a jognak, orvosinak, és akárhogy is nézem, nincs olyan nyomásgyakorlása, mint a jognak. Ahogy megvan minden szakmának a maga célja és rendeltetése, nem kellene őket összehasonlítgatni.

Nyilván ahogy burkoló is tud ocsmány munkát végezni, úgy jogászok közül sem mindenki briliáns elme. Ez minden szakmára igaz.

A fokozatok, rangok esetében már minden elhangzott, egy alapos könyvtárazás kellene, hogy mi miért alakult így, de talán a hagyomány alakította. Az angolok egy másik világ, másik jogrendszer, másik kultúra, más hagyományokkal, nem is értem, miért emlegetted fel őket. Lehet sokan azért ugranak neki egy jognak, mert doktor, de az olyan is lesz, ha elvégzi...Ennek nem kell nagy jelentőséget tulajdonítani, intelligenciát nem adnak az egyetemen mellé, és nem dicsekedni kell a papírral, címmel, mert nem azért jár majd végső soron a fizetés és a valódi megbecsülés sem. Az orvos sem azért kap egy műtétért fizetést, mert "doktor", hanem mert sikeresen elvégezte az operációt. Az ügyvédnek sem a bukott ügyekből lesz pénze. Ezekben a szakmákban azért keményen kell dolgozni, és felelősségteljesen kell viselkedni, nem szabad hibázni.

Ezen az egész "doktor-milyen doktor-ki doktor -ki miért nem doktor" tárgykörön szerintem teljesen felesleges és meddő vita pörögni, nem éri meg a fentiekben kifejtettek miatt irigyelni sem ezeket a címeket.

Csak azt nem értem, miért az orvosihoz meg a gépészmérnökihez hasonlítják a szerencsétlen jogot. Általában már a középiskolában eldől ki megy történelem-magyar-nyelv irányba, ki biológia-kémia irányba, ki matek-fizika irányba. Az almát se tudod összehasonlítani a cseresznyével. Egy jogász nagyon ritkán jelentkezne orvosira, mert egy kémia,biosz emeltet össze kell kaparni, ugyanúgy egy orvosis se lehet, hogy örülne egy pp-nek.

A tanulás mennyisége és a tantárgyak nehézsége meg full relatív. Nekem jogon baromi sokat kell tanulni, mert nem megy első olvasára. Másnak igen. Orvosin is, valaki 9 év alatt végzi el, valaki pöccre tartja a mintatantervet. Ez egy annyira komolytalan vita. Legjobb barátom orvosis, én jogász. Családjog, büntetőjog megy sitty-sutty, de a közigazgatás meg se lett elsőre. Neki meg a kórélettan a mumusa, de nem mutogatunk egymásra, hogy hahahah az én szakom könnyebb.

A foglalkozásdoktorinak meg tényleg történelmi hagyományai vannak. Ezt nem lehet vitatni. Aki annyira, de annyira, de annyira sajnálja, az üljön csak be ,,egy jogra", de az ELTE-re, és akkor római jog vizsga Földi professzorral, Pp. szigorlat Varga professzorral, Gt. - de rosszabb esetben polgári jog államvizsva Kisfaludinál és akkor meglátjuk mennyire nagyon könnyű az a jog. Elárulom: könyörögni fogsz, hogy legyen vége, és nagyon büszke leszel a kis foglalkozásdoktori címedre.

Az tényleg elég baj, hogy bárki elvégezheti, de az orvosit nem, azért ott csak nappali van, és a tandíj is több mint 1 millió Ft félévente. Az igazi gond az, hogy nem összemérhető az, hogy valaki egyszer gondol egyet és akár a 3-4-es érettségijével a Károlira beiratkozik levelezőre, majd 6-7 év alatt végigcsinálja valahogy és a vége diploma, azzal, hogy valaki szorgalmasan összeszedi azt a 470+ pontot az ELTE-ÁJK-ra, felveszik Szakkollégiumba, nappali tagozatos, ott van a TDK üléseken, szemináriumokon van és tanul, esetleg OTDK-n elér egy 2. helyezést, ehhez még egyszer például megkapja az ÚNKP ösztöndíjat meg a Nemzeti Felsőoktatási ösztöndíjat. A kettő között mérföldek vannak, a nappali tagozatos valóban megküzdött már a felvételiért is, ellentétben a másikkal, nert 300 pontja bárkinek van.

Más téma, egy zenész azért, hogy felvegyék érettségi után a Zeneakadémiára, előtte kb 10 évig gyakorol, és ugyanazt az érettségit írja, mint aki jogásznak megy. Egy jogi diploma megszerzése 5 év, egy művész diploma megszerzése így Zeneakadémián pedig 15 év (hiszen fel se veszik, ha kiskora óta nem tanul a hangszerén). És akkor adott esetben ez családon belül a tudatlan szülőknél eredményez érdekes szituációkat, mikor a zeneakadémiai tanulmányai után hiába ír valaki cikkeket, publikál, és a doktori iskolában írja a disszertációt, mivel az nem jog, közel sem fog annyit érni, pedig egy levelezős jogász pl. a Károlin, nem publikált soha, nem tudja mi az, hogy tanulmánykötet, mert nem írt még ilyenbe soha.