Pszichológia alapképzés, melyik budapesti egyetem?
Én nem jártam egyikre sem, szóval nem csak hallottam ezt-azt. Az ELTE-ről azt mondják, hogy nagyon elméleti és hiányolják a több gyakorlatot. A KRE-ről csak jót hallottam eddig. Ott elvileg nagyobb hangsúlyt kap a gyakorlat.
Volt egy ismerősöm ismerőse, aki az ELTE-t otthagyta és átment a KRE-re, ahol már elégedett volt mindennel.
Viszont ezeket az infókat csak hallottam első vagy második embertől, szóval így kezeld a súlyát.
Egy részt véletlenül kitöröltem az elejéről...
"Én nem jártam egyikre sem, szóval nem tudok tapasztalatból beszélni. Csak hallottam ezt-azt."
az előzőekkel értek egyet.
amit én hallottam az az, hogy az ELTE sokkal elmélet orientáltabb, az első pár félévben alig vannak gyakorlati órák, ezzel szemben a KRE nagyobb hangsúlyt fektet erre. mindemellett viszont a pszichológus mesterszakos ismerőseim mesélték, hogy egyes szakokon az első időszak kifejezetten arról szól, hogy felzárkóztassák a károlisokat, mert annyira ég és föld a kettő.
a Pázmányról nem hallottam kifejezetten sem rosszat, sem jót, összességében szerintem egyikkel sem lőhetsz mellé. én a széleskörűbb továbblépési lehetőségek miatt az ELTE mellett maradnék :)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!