Milyen a BME-GTK-n a gazdmen és a nemzetközi gazdálkodás?
Bár nem egy ma feltett kérdés, de ha már bele futottam akkor megválaszolom.
Első éves vagyok a BME-GTK-GM-en, de elég sokakat ismerek a nemzetközisek közül is... őszintén nem sok különbség van a kettő között. Az első pár félévben az órák is nagyban fedik egymást, azonban azt tudni kell, hogy a nemzetközi gazdálkodás egyel több félév, mivel nemzetközi környezetben eltöltött gyakorlatot is teljesíteni kell a diplomához, nem elég a hazai, illetve ha jól tudom más a diploma nyelvvizsga követelménye is. Érdemes átgondolni, hogy neked mi a fő érdeklődési köröd, ha választás előtt állsz.
A közösség szuper, annak ellenére, hogy már szeptemberben online oktatás volt a GTK-n és egyetlen előadásra, illetve gyakorlatra sem volt lehetőségünk bejárni egészen jó közösség kovácsolódott. A gólyatáborhoz szorosan kapcsolódva, a BME-n van Mentorgárda, és egy nagyon erős, összetartó felsőbb éves csapatként mindent megtettek a gólyák beilleszkedéséért a pandémia ellenére is.
A színvonal magas és ebből következik, hogy elég nehéz is... BME-hez hűen főként a matek (egy fokkal könnyebb mint a mérnöki karokon, de azért nem leányálom pl. egy BGE vagy OE matekhoz viszinyítva). Emellett persze a GTK-ra jellemző tárgyak is elég nehezek, de vannak töltelék, bónusz kreditek is szerencsére.
Gólyatábor nagyon nagyon jó, kihagyhatatlan élmény. Nagyon sokat segít a beilleszkedésben, semmi rosszat nem tudnék mondani róla.
Én nagyon örülök, hogy hosszas gondolkodás után BME-s lettem.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!