Egyetemen adtam be (dékánnak) kérelmet, nem kellett volna már elbírálni? Lassan 2 hete adtam be.
Tudom, most minden egyetemen nagy a kavarodás, de nekem fontos lenne, és mint írtam, már jó ideje beadtam.
Utólagos passziváltatásról lenne szó. Pont a koronavírusos dolog előtt lett balesetem, és így nem tudnék bejárni. Orvosi papírt, zárójelentést is csatoltam.
Talán lehet, hogy nem adják meg, vagy tudnám folytatni távoktatásban a dolgot, de akkor legalább tájékoztatnának, hogy mi a franc van a kérvényemmel/helyzetemmel.
(Bár nem tudom, ha számonkérés a szokásos módban lesz, akkor be tudok e menni, mert jelenleg nem tudok járni.)
Most biztos lassabban bírálják el, de lehet, hogy akár vissza is vonhatnád a kérvényt így, hogy távoktatás lesz.
Nálunk már működik. Tanszékenként eltérő.
Vannak, ahol eddig is minden diát kiadtak, és ezzel lényegében nem is változik semmi.
Van, ahol a dia mellett adnak ki hanganyagot is.
Van, ahol eddig nem adták ki a diákat, de most megteszik.
És minden tárgynál van heti 1*90 perc konzultációs időszak.
Az egész a Neptunon és az egyetem honlapján keresztül működik.
Arról, hogy a gyakorlatok hogyan lesznek pótolva, értelemszerűen még nem esett szó, majd ha már látszik a vége ennek az egésznek.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!