Miért ilyen gyenge a nyelvszakok színvonala egyetemeken?
#6
ELTE-s voltam
Persze , pláne egy arab nyelvet ahol rengeteg dialektus van.
Inkább hallgass:)
Miért hallgassak, így is, úgy is lepontoznak. Akkor legalább legyen oka. :)
Fenntartom, a színvonalat a diák hozza, a hozzáállása. Orosz-angolosként nyilván nem a ritka nyelvek jutnak eszembe először, ezzel együtt azt mondom, ha egy egyetemista nem tudja elmondani, hogy éhes-szomjas az adott idegen nyelven, az legalábbis szomorú. De hát minden nép másra büszke. Mi azzal dicsekszünk, mit nem tudunk. :'( Emlékszem arra az időre, amikor a diplomásaink valósággal kérkedtek azzal, hogy 12 év alatt nem tanultak meg egy pohár vizet kérni. Ismétlem, rá lehet fogni az oktatásra, de...
Szerintem nem feltétlenül gyenge a nyelvszakok színvonala az egyetemeken (persze nem jártam az összes egyetem összes szakára, a személyes tapasztalatomról beszélek). Én inkább azt látom problémának, hogy nagyon sokan nem tudják a helyén kezelni a nyelvszakokat és nem azt várják tőlük, amire ők valójában hivatottak és, amit valójában nyújtani tudnak. Például ez a "pohár víz" kérdése is érdekes ebből a szempontból, mert ha az ember végiggondolja, akkor szerintem tök érthető és normális, hogy az ember nem tanulja ezt meg egy egyetemi képzés keretei között miközben a többség pedig felháborodik rajta, hogy ez milyen alap dolog és mi az, hogy ezt egy egyetemista hallgató nem tudja... Szerintem itt az a probléma, hogy a legtöbben nyelviskolaként vagy nyelvtanfolyamként tekintenek a nyelvszakokra, holott messze nem erről van szó. A nyelvszakoknak nem az az elsődleges feladatuk, hogy nyelvet tanítsanak vagy felkészítsenek egy nyelv használatára ilyen-olyan szituációkban, hétköznapi élethelyzetekben. Természetesen a nyelv ismerete fontos (és, ha olyan nyelvszakról van szó, ahol nem elvárás a nyelv előzetes ismerete, akkor a képzés részeként is tanulja a nyelvet a hallgató), de nyelvszakos hallgatóként az ember nem az "átlag" nyelvtanuló kategóriába tartozik, akinek az a célja, hogy pl. tudjon köszönni, tudjon venni egy vekni kenyeret a boltban és meg tudja kérdezni, hogy mennyi az idő stb., hanem tanulmányi céllal tanulja a nyelvet. Egy nyelvszak az filológia, nyelvészet, irodalom, filozófia, történelem, szociológia stb. és ez alapján épül fel a képzés. Ha tisztában vagyunk vele, hogy ezt tudja nyújtani és ennek megfelelően ezt várjuk el tőle, akkor nekem az a személyes tapasztalatom, hogy nem okoznak csalódást. Én pl. anglisztika szakon szereztem az első diplomámat és számtalanszor hallottam, hogy pl. miért tanulunk fonetikát, miért tanulunk morfológiát, miért kell Poe-t olvasni, miért kell filozófiát tanulni...ez pedig azért elég gáz, hiszen erről szól maga a képzés és, aki ezen problémázik az nem is tudom, hogy mit keres ott. Szóval ezzel csak azt akartam mondani, hogy sokan szerintem nincsenek tiszátban azzal, hogy mit is jelent egy nyelvszak, mint egyetemi szintű képzés.
Amit én gyengeségnek tudnék felhozni az szerintem a gyakorlat hiánya. Ezek azért többnyire klasszikus képzések, nagytrészt elméleti képzés és ezzel nincs is semmi probléma, az elmélet fontos. Viszont én például el tudnám képzelni, hogy ugyanúgy a nyelvszakos hallgatóknak is lehetne kötelező szakmai gyakorlatuk, ami jelenleg nem túl jellemző. Szerintem ez sokat segítene a hallgatóknak is, mert lenne némi gyakorlati tapasztalatuk, kipróbálhatnák magukat, szerintem segítené a picit szakmaibb gondolkodást, több lehetőség vagy irányvonal lenne előttük stb., szóval szerintem hasznos lenne. Enélkül ugye vagy el tud menni valaki diákmunkára vagy nem, vagy el tud menni valaki szakmai gyakorlatra vagy nem stb., stb., szóval nem mindenkinek sikerül és így elég nagy a szórás. A külföldi lehetőségek terén is azért lenne hova fejlődni.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!