Vissza tudok menni?

Figyelt kérdés
Az lenne a kérdésem, hogy vissza tudok e menni nappali tagozatos középiskolába (leginkább gimi, lentebb több info egy kimondott suliról) úgy, hogy most 17 éves vagyok (srác), júliusban töltöm a 18at. 2017 szeptemberében kezdtem a kozepsulit abban a suliban ahova testvéreim is jártak és gyerekkori álmom volt oda járni. Be is kerültem, azonban akkor elég sok magánéleti problémám volt ami akadályozott a sulival (ez a legerősebb a környéken) így ott kellett hagyjam, átmentem egy közepes szintű átlag szakgimibe. Na onnan most oktoberbe eljöttem kisebb összetűzések miatt (nem fogok mást okolni azonban így alakult, nem olyan szöveget várok h elbasztd stb) és azóta szabadúszóba vagyok. Most kb benőtt a fejem lánya és mennek vissza a padba, eszem megvan hozza, körülmények stb jó. Konkrét kérdése(i)m az az hogy megpróbáljak e, valamint van e lehetőség vissza jutnom abba a suliba? Nyilván mivel kb az egész kimardt ill. a másik sulit elég lazán vettem mehetnek újra kilencedikbe (ami engem nem zavar) csak hogy erre törvényes kereteken belül van e lehetőség? Valamint ha ennek az intézménynek már annyi, vissza tudok e menni nappali suliba, és hanyadikba? Kérem olyanok írjanak akik értelmes válaszadásra képesek, tudom hogy elb.szt.m, most próbálom teljes erővel helyrehozni. Cél a nappali, az h mennyit kene tanulni nem akadály.

2020. febr. 20. 14:22
 1/2 A kérdező kommentje:
A vissza jutnom abba a suliba rész a legelső iskoláról szól
2020. febr. 20. 14:23
 2/2 anonim ***** válasza:
Nem ismételhetsz olyan osztályt, amit sikeresen elvégeztél (azaz nem buktál semmiből). 18 évesen még mehetnél nappalira, kérdés, hányadik osztályba. Mert most komolyan, 18 évesként pl. 15 évesek közé akarsz beülni??? A te életkorodban 3 év még rengeteget számít. Inkább egy felnőtt gimit javasolnék: ha csak az érettségin való átkeveredés a cél, akkor elég, ha egyetemre is gondolsz, akkor magadnak kell hozzátanulnod, de megoldható.
2020. febr. 20. 17:27
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!