Hogy van ez a pontokkal?
Nagyon rossz érettségit írtam annak idején, mert akkor még nem érdekelt az egész. Azóta egyetemre szeretnék menni. Ha jól számoltam így 248 pontom lenne, ami hát bevallom nagyon nagyon siralmas. A szak ahova megyek 2 emeltet kér(magyar, történelem) és nyelvvizsgàt, így lenne 348 pontom elméletileg(javítsatok ki, ha tévedek), de azt olvastam, hogy ha plusz pontok nélkül nincs meg a 280 pont akkor automatikusan elutasítanak, ez igaz? Ezen kívül, ha szintemelőzök azzal már csak tanúsítványt kapok és azt nem veszik figyelembe valamikor, legalábbis nem ér annyit, mint a bizonyítvàny, ez igaz? Akkor engedjem is el az egészet, nem tudok javítani azon amit elrontottam 18 évesen?
Nem oltást kérek, hanem normális válaszokat!
Köszönöm!
Az emelt érettségi és a nyelvvizsga tudomásom szerint beleszámít a 280-ba, csak az egyéb plusz pontok nem.
Ha utólag érettségiznek, annak az eredménye a tanulmányi pontokba valóban nem számít bele. De a plusz pontok járnak akkor is. Illetve érettségi eredmény duplázásával is lehet pontot számolni. Ebben az esetben nem a régi eredményeid számítanak, hanem az, amelyik a jobb.
Persze csak akkor, ha abból a két tárgyból érettségizel újra, amit számíttatni akarsz.
Többletpont nélkül kell meglenni 280-nak.
Ha újat írsz azért 1 tanúsítványt kapsz. Semmi extra egy papír, bedobod bizibe.
#2: ne haragudj, de ezt nem jól tudod.
"alapképzés, valamint osztatlan mesterképzés esetén 280 pontot, az emelt szintű érettségi-, a nyelvvizsga-, illetve az OKJ szerinti szakképesítés-többletpontokkal együtt, de más jogcímen adható többletpontok nélkül;"
Tehát az emelt érettségi és a nyelvvizsga beleszámít a 280 pontba
Forrás:
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!