Gazdálkodási és menedzsment, Kereskedelem és marketing, Pénzügy és számvitel vagy Gazdaságinformatikus szak?
Sziasztok!
Végzős vagyok a középiskolában és el kellene döntenem, hogy melyik egyetemeket és szakokat jelölöm be majd februárig. Főként gazdasági szakokban gondolkodtam (és egy MOME-animáción), de sok van és nehezen látom át, hogy hol mit tanulhatnék és azt mire hasznosíthatnám később.
A kérdés az lenne, hogy a fent felsorolt szakok között milyen különbségek vannak? Iskola után, vagy akár már közben legszívesebben vállalkoznék, akár saját készítésű tárgyakkal kereskedés, akár ingatlan (bár ezt nem suli után gondoltam egyből :D ), de ha valamelyik egyéb furcsa ötletemet meg tudnám valósítani, akkor azt :). Ilyen tervekhez melyik irányban tanultak jöhetnek a leginkább a segítségemre és miért? Olvasgatom az órarendeket és leírásokat, de szívesen meghallgatnék olyanokat, akik szintén diák oldalról vagy tanáriról vagy szakmában dolgozó oldalról tudna véleményt mondani a fentiekről.
Érdekelnek egyetem javaslatok is, bár ahogy eddig néztem szinte mindenhol a BCE vs BGE megközelítést láttam. C tervnek pedig Óbudai.
Köszönöm azoknak akik válaszolnak, sokat segítene!
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)

![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Munkakeresés szempontjából az első kettőt azonnal kizárnám a többihez viszonyítva.
Pénzügy és a gazdinfó között gondolkoznék a helyedben, az már csak rajtad áll hogy melyik.
Nézegesd meg a hozzád közeli vagy kiszemelt egyetemednek a weboldalát, ott lesz tanmenet és a tárgyak neve. Abból valószínűleg el tudod majd dönteni, hogy melyik tetszik a jobban.
Ha némileg érdekel az infó is, akkor mindenképp azt válaszd, IT-s szakkal nem lehet mellé lőni.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
Persze, csak a kérdés az volt, hogy melyik szakon tanult tudás a hasznosíthatóbb egy vállalkozás létrehozásánál, vezetésénél, nem az hogy melyikkel tudok könnyebben munkát találni. :)
Köszönöm az eddigi válaszokat!:D
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
Vállalkozást szaktudással célszerű alapítanod. Az a legbiztosabb módja, és hát számos sikéres üzletemberre igaz, hogy értett is ahhoz, amire vállalkozott (-ból Gates, Bojár Gábor, stb).
A legsikeresebb vállalkozások innovatívak, ez manapság a legtöbb esetben valamilyen szoftver kifejlesztését jelenti. De könyvelőirodád is lehet, és az is mehet jól, de abból azért sok van, tehát mindenképpen nagy a verseny.
Egy fontos, teljesítmény nélkül nincs siker.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
Bill Gates****
(Hülye autocorrect)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!