ELTE (Bp) vagy SOE (Sopron) óvodapedagógus képzés?
Sziasztok! Óvónő szeretnék lenni, azonban nem tudom, melyik intézményt kellene választanom, ha arra kerül a sor.
A Budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetem, vagy a Soproni egyetem óvodapedagógusi karát.
(De más intézményről is szívesen fogadok tapasztalatokat, véleményeket)
Közlekedés szempontjából Budapest, azaz az ELTE lenne jobb, vonattal 40 perc alatt eljutok, és onnan további közlekedési eszközöket igénybe véve sem lenne túl macerás.
Sopronba 2-3 óra alatt jutnék el.
Városban élek, azonban kertes házban, állatokkal a kertben, gyümölcsfákkal, veteményessel, stb. és nagyon szeretek a természetben lenni, nagyon természetkedvelő vagyok, szeretek erdőben lenni, muszáj néha kiszakadnom a városi forgatagból. Bár a nagyvárosi élethez is alkalmazkodó vagyok, de szívesebben vagyok csendesebb helyeken, ezért pedig Sopronnak járna a plusz pont.
Szóval ezek a tényezők is közrejátszanak döntésem meghozatalában.
Azzal kapcsolatban lenne szükségem a Ti segítségetekre, hogy magáról a karról, és személyes benyomásokról, tapasztalatokról meséljetek nekem.
Nagyon szépen köszönöm!
(Illetve tényleg bármilyen hasznos infót szívesen fogadok, az óvodapedagógusi hivatással kapcsolatban, úgy unblock)
#óvodapedagógus #elte #soe #budapest #sopron #óvónő
Nekem tényleg nagyon fontos ez. Óvónőként mindegy... ne haragudj,de ez kissé lenéző. De igazad van, Pest kényelmesebb lenne. Köszönöm a válaszod!
Nem azért leszek óvónő, mert nem jött be az élet vagy mert nem jó a tanulmányi eredményem. De. Jó. Meg is kaptam a sokkal többre tudnád vinni, nem ezt vártuk, többre vagy képes meghökkent reaciókat.
De akkora késztetés van bennem, hogy ezt csináljam, szerintem ez annyira csodálatos hivatás. (Csodálatosan szép, de ne éljen senki illúziókban, nem csak annyiról van szó, hogy egész nap játszol.)
"Óvónőként mindegy... ne haragudj,de ez kissé lenéző."
Nem lenéző. Szimplán csak tényt közöltem. Olyan hiány van, hogy szó szerint senki nem fogja elolvasni az egyetem nevét sem, nem lesz lehetőségük válogatni. Egyáltalán nem kell majd versenyezned a munkáért, szóval ha egy falusi egyetemen végeznél amiről senki sem hallott soha, az sem érdekelne senkit, munkád az lesz. Egyrészből ezért is jó az óvónő/ápoló/tanár képzések.
De egyébként ennyi fizetésért ez várható az ilyen szakoktól. Ha te megcsináltad a saját kis risk management-ed, és egy analízist is csináltál arról, hogy hogyan fogod beosztani ezt a fizetést, és mennyire érdemes rá jövőt építeni, mennyire éri ezt meg neked, akkor szerintem senkinek semmi köze, hogy "csak" óvónő leszel. Ezt te döntöd el. Lehet vállalnod kell majd egy másodállást vagy valami, de ha te ezt szeretnéd csinálni, akkor nyugodtan. Hátha valami üt a kormány fejébe (mondjuk mind meghalnak), és a helyükön lévők majd emelnek a fizetésen :)
Ne haragudjon, kicsit élesen leragadtam annál a mondatnál. Szerintem csak a napokban rámzúduló negatívságok okozta védekező mechanizmusom lépett fel:D
Tudom, hogy nem kell versengeni és nem nézik (a legtöbb helyen).
Ez inkább nekem fontos, ha már tényleg ezt választottam minden más helyett, akkor szeretném teljes erőbedobással csinàlni és minél szuperebb óvónő lenni:)
(És az sem mindegy, hogy milyen az oktatás, közösség, koli, stb. ezért tettem fel a kérdést, mert látszólag nincs nagy különbség, egy belsős ember tapasztalatait pedig szívesen olvasnám)
Valószínűleg az Elte lesz a cél, de Sopron városa is vonz.
Köszönöm mégegyszer!
Szia:) Én most kezdtem Sopronba. Szerintem nagyon jó:) A tanárok is, a diákok is.
A soproni egyetem igen nagy múlttal rendelkezik. Például nem rég látogattak hozzánk 80 éves ott végzett óvónők.
Én azért választottam annó Sopront, mert rangsor alapján elvileg Sopron van első helyen, a legjobb óvodapegadógus képző hely az országban.
Nyilván erről lehet vitatkozni, mert nem lehet tudni mi alapján döntenek.
De szerintem is jó, sok hasznos dolgot tanulunk.
Vannak specializaciók is gyógyúszás-gyógytesi, angol, német, kézművesség, játszóházvezető.
Jöjj el nyilt napra és majd meglátod:)
De azért az Elte is híres, mint tudjuk!!:D:) Bár tőlünk volt aki átjött onnan, mert hogy nem voltak emberközpontúak és sokat csalódott ott.
Keress elte-s diákot, aki már oda jár erre a szakra és beszélgess velük. Pl. facen tudsz írni nekik személyesen, biztosan szívesen válaszolnak.
Még annyi, hogy hétfőtől csüt.-ig van tanítás Sopronban. Sokan járnak hozzánk pestről.:)
Sok sikert kívánok a terveidhez! Szép hivatás, megéri:)
Kedves Utolsó kommentelő!
Nagyon szépen köszönöm!♡
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!