Ilyenkor mi történik?
Ha valóban bizonyítható csalás, akkor nálunk például automatikusan kivághatnak a tárgyról arra a félévre. De ezt még akkor se mindig szokták megtenni, ha a hallgató kezéből veszik ki a puskát zh közben, van hogy ilyenkor is csak bukja a ZH-t.
Nem tudom így interneten keresztül írt ZH-nál mit látnak, honnan szűrik le, hogy plágium és csalás, de én azért utánajárnék. Lényegében még az sem bizonyítja, hogy csalt valaki, ha a ZH-felület mellett meg volt nyitva másik oldal, mert akár úgy is maradhatott. Nem is értem mit vártak, ha otthon kellett megírni, akárkit odahívhatsz magad mögé segítségnek.
Csalás miatt, ha nem ismered be, szerintem akkor sem lehet semmit csinálni, ha egy hagyományos zh-n ugyanazt írod szó szerint, mint a melletted ülő, ha azt akkor helyben nem bizonyították rád.
Kérdés az, hogy a jövőre nézve mennyire éri meg nektek pattogni és hazugsággal reklamálni, mert ha mondjuk csak a ZH-t kell újraírni, de mondjuk a tanárral meg még évekig lesznek óráitok, akkor én meghúznám magam és legközelebb ügyesebben másolnék. Ha soha nem találkoztok többet, de a tárgyról meg kitenne, akkor lehet bepróbálkoznék (legalább egy javítási lehetőség kisírásával).
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!