Ti is ugyanezt a jelenséget tapasztaltátok az idei
felvételi eredmények kapcsán? Miért (nem)? Ez mivel
magyarázható?
Figyelt kérdés
Két éve érettségiztem, azon a nyáron kaptam a várva-várt, felsőoktatási tanulmányaimról szóló SMS-t. Akkor és előtte is "menő" és dicsőséges volt kiposztolni az erről készült screenshot-ot, hiszen büszkék voltunk rá. Nyilván akadt olyan osztálytársam, meg biztosan a korábban végzettek közül is, aki még csak keresi a számításait, de többség úgy hiszem reális célokat tűzött ki maga elé ezen a téren. Mivel nem telt el hosszú idő, van jó pár idén végzett, egyetemre jelentkezett ismerősöm. Drukkoltam nekik, kíváncsian vártam, hová mennek majd, de ez mintha idén elmaradt volna. Sokakról nem tudni semmit, mások viszont csak a Facebook - életeseményt teszik ki, mert "csak" önköltségesre kerültek be. Mi történt? Ennyit nehezedett 2 év alatt az érettségi, ilyen sokat emelkedtek volna a pontszámok? Vagy csak arról van szó, hogy túl hatalmasak voltak az álmok és nem elegendőek az erőfeszítések? Fogalmam sincs, mi állhat a háttérben; illetve senkit sem szeretnék megsérteni, csak érdekelnek az indokok. A válaszokat előre is köszönöm!
Lehet, hogy nem akarnak egyetemre menni. Manapság egy jó OKJ-val is el lehet boldogulni. Nem is mindenkinek való a felsőoktatás. Illetve az idei érettségi nehezebb is volt, mint korábban (matek pl. sokkal nehezebb volt).
2019. júl. 30. 10:08
Hasznos számodra ez a válasz?
2/9 A kérdező kommentje:
Bocsánat, azt elfelejtettem kiírni, hogy azokról nem tudni semmit, akikről úgy volt, hogy tovább akarnak tanulni, akikkel összefutottam mondjuk április végén, és abszolút szerették volna ezt.
2019. júl. 30. 10:12
3/9 anonim válasza:
Lehet egy nagyon egyszerű magyarázat is: Nem pakolják ki Facera az smst.
A barátaim és én is így voltunk ezzel, megkaptuk az üzenetet, megírtuk egymásnak, de facebookra nem került ki. Mert minek? Aki közeli ismerős, annak úgyis elmondom, a többiek meg nem annyira fontosak.
2019. júl. 30. 10:33
Hasznos számodra ez a válasz?
4/9 anonim válasza:
Az van a háttérben, hogy már gáz facebook-ozni, úgy 1-2 éve, senkit se érdekel és fura látni, hogy valaki még aktívan használja, nem 2013 van
2019. júl. 30. 10:36
Hasznos számodra ez a válasz?
5/9 anonim válasza:
Én államira jutottam be, mégsem posztoltam az SMS-t, csak hogy felvettek. Nem értem miért kell a kettőt összekötni, hogy ha nem rakja ki az SMS-t, de az iskolát frissíti, akkor csak önköltségesre juthatott be.
2019. júl. 30. 10:37
Hasznos számodra ez a válasz?
6/9 anonim válasza:
Én egy ponttal maradtam le a kiválasztott szakról.. Személy szerint iszonyatosan rosszul esett, ahogy felmentem Facebookra, s láttam mindenki posztolgatja hová is került be.. Elkedvtelenített. Magam alatt voltam borzasztóan, s még most is van bennem egy kis félelem érzet, s csalódottság. Hiszen most mi lesz?
Nos. Jövőre emelt nyelvvizsga és emelt matek a válaszom... illetve egy egyéves okj, még ha nem is fejezem be 2020.júliusig. Akkor is elkell rá mennem, hogy tanulói viszonyban maradhassak :/
2019. júl. 30. 10:38
Hasznos számodra ez a válasz?
7/9 anonim válasza:
Vagy egyszerűen már csak nem "menő" kiposztolni minden xart.
2-3 éve még az én ismerőseim között is tömegével volt tapasztalható. Idén 1 embernél láttam, hogy felvette az intézményt, de pl sms-es posztot senkinél.
Én sem posztoltam semmit róla. Mondjuk voltam is olyan béna, hogy elfelejtettem tel.számot megadni.
2019. júl. 30. 10:45
Hasznos számodra ez a válasz?
8/9 anonim válasza:
En es a barataim is bekerultunk allamira, megsem tette ki egyikunk sem. Megbeszeltuk egymas kozott, maximum en kuldtem el par embernek snapchaten es ennyi. Meg eletesemenybe se tettuk ki, elvegre nincs meg szeptember, minek. Es azok is vsak eletesemenybe fogjak MAJD kitenni, akik 490 pontokkal jutottak be BMEkre meg Corvinusokra.
Nem jelent ez semmit, egyszeruen igy van.
2019. júl. 30. 10:56
Hasznos számodra ez a válasz?
9/9 anonim válasza:
Nekem meg mindig a gimnazium van csak kinnt Facebook-on. Mar lediplomaztam de minek rakjam ki? Munkahelyet se ertem miert kell kipakolni sokaknak...
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik. Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!