Szia !
Gondolom a regény végén lévő, végleges döntésére utal a kérdés.
Nyilas Misit tanári bíróság elé idézik elsősorban az elveszett reskontó miatt, de más vele kapcsolatos kérdésekben is kihallgatják, megvádolják.
Az igazságtalan vádakkal szemben nem tud védekezni, és úgy dönt, hogy nem akar tovább debreceni diák lenni.
Ezt közli a tanárokkal és az igazgatóval is, a kihallgatás végén.
Azért határoz úgy, hogy egy másik gimnáziumban akarja folytatni tanulmányait, mert a tanári bíróság úgy ítéli el őt, hogy szinte meg sem hallgatják, nem adnak esélyt, hogy kimagyarázza magát. Nem azok alkotják a bíróságot, akik tanítják őt, ezek a tanárok nem ismerik, nem tudják, hogy tehetséges, nagyon jó tanuló, szorgalmas diák.
Csak a negatívumokat veszik figyelembe, az ügy kivizsgálása sem történt meg megfelelően.
Szerencsére Misi nagybátyja, Géza bácsi megérkezik a kihallgatás végére, beszél a tanárokkal.
Ő már tudja az igazságot, Török János levelet írt a családnak és a rendőrségnek is, amelyben bevallotta tettét, így Misi ártatlansága kiderül.
Misi folytathatná Debrecenben a tanulmányait, de ő már nem akar debreceni diák maradni.
Tiszta lappal akar indulni egy másik iskolában, ahol bebizonyíthatja, hogy jó és becsületes ember.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!