Milyen ajánlót írjak róla?
A könyvben megismerkedhetünk Samantha Madison-nal, akit egyébként mindenki csak Sam-nek szólít. Sam-ről tudni kell először is, hogy egyáltalán nem olyan szép, mint a nővére, Lucy. Bár, az igazat megvallva, erről ő is tehet!
Ha a borzasztó és elviselhetetlen világ elleni lázadását nem úgy fejezné ki, hogy minden létező ruhadarabját feketére festi, s hogy bozontos hajjal és bakancsban jár, talán máris javulna a helyzete. Emellett nem is olyan okos, mint a húga, Rebecca. Ő pusztán egy teljesen átlagos tini, aki szabadidejének legnagyobb részét azzal tölti, hogy rajzol és ska zenét hallgat! Te tudod, milyen az a ska zene?
Na, és persze a fő problémája mi más lehetne, mint a reménytelen szerelem! Már hogy ne lenne reménytelen, mikor a kiszemelt alany, Jack történetesen éppen a saját nővérének a fiúja.
Mit lehet ilyenkor tenni? Legfeljebb annyit, hogy valakinek kiöntjük a szívünket és megosztjuk vele a titkunkat. Erre pedig a legalkalmasabb személy ilyenkor a legjobb barátnőnk. Sam is pontosan ezt teszi, Catherin-nel beszél meg mindent, akiben mellesleg remek partnerre talál a suli menő diákjainak utálatában is.
A barátnőkön kívül pedig még remek beszélgetőpartner lehet egy napló is, amibe mindent leírhatunk, talán még őszintébben, mint amennyit a barátnőnknek mondunk el. Sam naplójából mindent megtudhatunk, még azt is, hogy mi az a tíz dolog, amiért ki nem állhatja a nővérét, Lucy-t, ezen kívül azt is, hogy miért szeretne olyan lenni, mint a kedvenc együttesének, a No Doubt-nak az énekesnője, és többek között megismerhetjük az érveit, amiért Jack-nek nem a nővérét, hanem őt kellene szeretnie. Egyelőre azonban csak az álmodozás marad.
Egy váratlan helyzetben Sam megismerkedik David-del, aki nagyon kedves, nagyon aranyos és szeretnivaló és nem utolsó sorban éppen olyan, mint ő. Egyet leszámítva! A srác éppenséggel az amerikai elnök fia. S ezzel a fordulattal kezdetét veszik az érdekesebbnél érdekesebb fordulatok és a bonyodalmak csak fokozódnak.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!