ókorban Manu és Hammurapi összehasonlítása?

Manu (óind „ember” a man- „gondolkodik” tőből) mitikus indiai bölcs, a védikus hagyományban a földön él, ő az emberiség királya, míg testvére az elhunytaké. A hinduista mitológia – az eposz és a puránák – már 14 Manut ismer, 7 múltbelit és 7 jövőbelit, mindegyik egy világkorszak embereinek ősatyja, a hetedik a jelen korszaké.

Hammurapi: Babiloni város királya.

Közös bennük,hogy törvényeik voltak.

Hammurapi törvény oszlopa: A művet 282 paragrafusra tagolják a filológusok, ennek egy részét már az ókorban kivésték, de későbbi másolatokból a szöveg helyreállítható. Bevezetése Marduk isten tetteit és Hammurapi elhivatottságát magasztaló himnusz, befejezése áldás-, illetve átokszöveg a szöveg használóira, illetve megrongálóira.

Maguk a törvények nem a szó mai értelmében vett törvények, inkább ítéletek, a király nem kötelező érvényű kódexet akart alkotni, mivel az ókori Mezopotámiában az uralkodó nem hozhatott törvényeket, erre csak az isteneknek volt joguk. Kittu(m)-nak (szó szerint „igazság”) nevezték tágabb értelemben az érvényes világrendet, amelyet az istenek hoztak létre. Az uralkodás lényege pedig a kittu(m) fenntartása volt.

A tételes jogot nem ismerték, hanem oktató szöveget írnokok, tisztviselők, bírák számára. A mű maga ezért inkább a didaktikus műfajok közé sorolható. Számos másolata maradt fenn, ez arról tanúskodik, hogy az oktatás kötelező tananyaga volt. Világos stílusa és pontos fogalmazása miatt irodalmi normának számított. A Gilgames-eposz mellett az óbabiloni kor egyik legfontosabb szövegemléke. A szerkesztésében közreműködő jogtudósok felhasználták a korábbi sumer és akkád jogi irodalom műveit is. (Ur-Nammu Kr. e. XVIII-XIX. századi és Lipit-Istár Kr. e. XIX. századi „törvénykönyveit").

A Hammurapi-féle „törvénykönyv” két jogrend összefonódását mutatja: a compensatio elvén alapuló hagyományos mezopotámiai jog, és a törzsi jog talio elve („szemet szemért, fogat fogért, életet az életért”) szerint készült. A büntetőjog mellett jelentős helyet foglalnak el a kereskedelem, a közigazgatás és a mindennapi élet szabályozásáról szóló rendelkezések. Így például szigorú előírásokat tartalmaz az öntözőberendezések karbantartási költségéről, a rabszolgák adás-vételéről (védi a városállam szabad lakosságát), a földbérletről, a katonai telepesek jogairól. Meghatározza a büntetések formáit: megkorbácsolás, csonkítás, kivégzés (karóba húzás, elégetés, vízbe fojtás).

A „törvénykönyv” és az Ószövetségben található mózesi törvények összehasonlítása során a kutatók sokáig gondolták azt, hogy a bibliai törvények Hammurapi „törvénykönyvéből” merítettek. Az viszont, hogy utóbbinak nincsenek korábbi mezopotámiai hagyományai, azt mutatja, hogy az amurrú nomád joggyakorlatot tükrözi. Ez azt is nyilvánvalóvá teszi, hogy az Ószövetség és Hammurapi „törvénykönyve” között nincs értelme közvetlen összefüggést keresni: a közös nomád eredet jegyei mutatkoznak csupán meg rajtuk.

Manu törvénykönyve: Az időszámításunk kezdőpontja körüli évszázadokban az orthodox írástudók egy olyan rendszert alakítottak ki, amely képes volt leírni a számos külső hatás és belső változás következményeképpen megváltozott vallási és társadalmi körülményeket, valamint az idegen hódítások és a heterodox mozgalmak (pl. a buddhizmus) kihívásaira válaszolva, azokkal szemben sikeresen állított fel új normákat. A dharma fogalmának és a hozzá kapcsolódó gondolatkörnek meghatározó szerepe lett ebben a rendszerben.