Hogyan írjak érvelő fogalmazást?
Cím: Felelősséggel tartozunk-e környezetünkért?
Egy pár gondolattal segítenétek? Nem tudom, hogyan álljak neki.
Egy történeti áttekintés az elején nem árt a különböző földtörténeti korszakokról, és az őket előidéző környezeti változásokról.
Egy becslés sem, hogy vajon mi történne, ha... (pár dolog, amit ma lehet látni előre).
Szia !
Pár gondolattal segítek !
A feltett kérdésre, az érvelő fogalmazás címére a válasz mindenképpen igen.
Felelősek vagyunk a bennünket körülvevő környezetért, a Földért, amelyen élünk.
A természeti népek közül sokan Földanyának hívták a földet, ebből következik, hogy éppúgy szerették, megbecsülték, mint a szülőanyját szereti, tiszteli, becsüli az ember.
Ma már nagyon sok tudományág bizonyította, hogy földünket, óvni, védeni kell a káros környezeti hatásoktól.
Ez a ma élő ember felelőssége, és az is, hogy ezt a kincset hogyan adjuk tovább gyermekeinknek, unokáinknak.
Az ipari szennyezések nagy kárt tehetnek a levegőben, a talajban, erre számtalan példa volt itt Magyarországon is.
Gondoljunk a cián-szennyezésre, amely Erdélyből, a Veres pataktól egy aranybányából indult, és söpört végi hatalmas pusztítást okozva a Tiszán, és mellékfolyóin egyaránt. Szinte teljesen elpusztította azok élővilágát.
Vagy a vörös-iszap katasztrófára, amely három falut érintett, több, mint 10 ember halálát okozta, sokaknak örökre el kellett hagyniuk házaikat, földjüket, mert mindenük odaveszett a pusztítás során.
Ezek mind arra intenek bennünket, hogy a környezetünkre sokkal jobban oda kell figyelnünk, tenni azét, hogy a lehető legkevesebb szennyező anyagot bocsássák ki ipari létesítményeink.
A lakosság is szelektíven gyűjtse a hulladékot, hogy azok újrahasznosítása megtörténhessen, ezzel is kevesebb kommunális szemetet kell elégetni a hulladékégetőkben.
Így a káros anyag kibocsátás csökken, a levegő tisztasága könnyebben biztosítható.
A nagyvárosok levegőjére is oda kell figyelni, az autóforgalom miatt megnövekedett szmog az arra érzékenyeknél allergiás tüneteket válthat ki, az egészségre is ártalmas tehát.
Számtalanszor halljuk a médiában, ez mennyire veszélyes, volt már példa rá, hogy a közlekedő autók számát drasztikusan csökkenteni kellett egyes napokon.
Sokan legyintenek erre, vagy más, a környezeti ártalmakkal foglalkozó híradásokra, újságcikkekre, felhívásokra.
Már az iskolákban a környezettudatosságra való nevelésre törekednek a tanárok is.
Óvni, védeni a fákat, a növények természetes élőhelyét, a vizeinket, hogy a jövő nemzedékek számára is lakható legyen földünk, a "kék bolygó".
Tudni kell, ha elpusztítjuk az élő és éltető természetet, benne pusztulásra ítéljük önmagunkat is.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!