Mit lehet tudni az ókori Görög színházról és a benne zajló elóadásmódról?

Az ókori görög színház három részből állt: orkhésztra, theatron, szkéné. Az érdekessége a felépítésének az, hogy ezek a részek különböző korszakokban alakultak ki, így végleges formáját csak a hellenisztikus korban nyeri el.

A klasszikus korban az orkhésztrán léptek fel a színészek és a kar is a szkénothéké és a szkéné előtt . A hellenisztikus korban a színjátszás a proszkénion tetején történt, és az orkhésztrán csak a lírai karok, szólisták szerepeltek.

Az orkhésztra a görög archaikus korszakban alakult ki. Eredetileg kör alakú letaposott talajú tánchely volt, amelyet rendszerint egy domb oldalánál, vagy lábánál helyeztek el. Elsősorban azért hozták létre, hogy Dionüszosz tiszteletére táncokat illetve karénekeket adjanak elő. A tereptől függően körülállták az orkhésztrát és így figyelték az előadást. Drámai előadásokat először Athénben adtak elő a későbbi Dionüszosz színház helyén. Az orkhésztrára vezető út neve paradosz volt. Az orkhésztra déli részénél - út mellett - építették fel az úgynevezett szkénothékét fából, amelyben szükséges felszerelések tárolták, és emellett előadások háttere is volt. Amikor a szkénothéké nem felelt már meg az előadások követelményeinek, akkor alakult ki a szkéné.

A szkéné egy ideiglenes, évente felújított, fából készült raktárépület, illetve háttér volt, amelyet a szkénothéké elé építettek. Az i.e. 5. századtól már kőből készül emeletes előrenyúló szárnyakkal rendelkezik, amelyeket paraszkénionoknak neveztek.

A hellenisztikus korban alakult ki földszintes oszlopos előépítmény az emeletes szkénothéké és a szkéné előtt. Ezen folyt a színjátszás és a mögötte álló főépület homlokzatán levő nagy nyílások, az úgynevezett thürómák segítségével.

A theatron nézőteret jelent. Kezdetben fából készült ácsolt ülőhelyek voltak, később kőlapokkal borított vagy sziklába vésett lépcsőzetes ülőhelyeket alakítottak ki. A theatron félkörnél nagyobb, patkó alakban van kialakítva a orkhésztra körül.

A görög színházban érvényesül a természet kapcsolata, annak ellenére, hogy megtartották a művészi formák hangsúlyozását. Színházaikat meredek dombon építették fel, ahonnan szép kilátás nyílt. Középen kerek emelvény állt, az orkhésztra, melyen eredetileg egy oltár emelkedett, itt foglalt később helyet a kar (kórus). A színészek és a kar eredetileg egy szinten helyezkedtek el, a nézők pedig letelepedtek a földre. A cselekmény a szabad ég alatt játszódott. A néző és a színház határát a lapos poroszkénion jelentette, a színpad. A görög színház formái az i. e. 5. század elején alakultak ki. Az ókori görög színház félköríves, lépcsős nézőtérből (cavea), kör alaprajzú játéktérből (orchestra) és alacsony raktárból (szkéne) áll. Utóbbi a nézőtérrel szemben létesült, homlokzatára az előadás díszleteit rögzítették. A lépcsős görög színház elhelyezésére minden esetben a természetben kerestek megfelelő helyet: a félköríves nézőtér így a dombok oldalába simul. Több színházépület is fennmaradt, közülük a leghíresebb az athéni Dionüszosz színház és az epidauroszi színház.

Civilizációnk fejlődése során a különböző, egymástól függetlenül élő népcsoportok - így a görögség is - a vallási élethez szervesen kapcsolódó dramatikus szertartásokat, népszokásokat alakítottak ki. Ezekből született meg az európai kultúra bölcsőjében a színház varázslatos intézménye.

A kezdetek

Ezeknek a szertartásoknak egyes elemeit, mint például a "meghaló" és "feltámadó" istenek mítoszait felfedezhetjük a mezopotámiai, egyiptomi, dél-amerikai, antik-görög, és akár a keresztény kultúrkörben is.

Krétán már az archaikus knosszoszi korban kultikus szertartások részeként állatviadalokat rendeztek, amelyeknek szerves részét képezték akrobatikus mutatványok, valamint énekes-táncos, színjátékszerű betétek. A mükénéi korból ( i.e. XVI - XII.sz. ) számos olyan ábrázolás maradt fenn, ahol jelmezbe öltözött férfiak állat alakú démonokat, isteneket személyesítettek meg. Hasonló állat-alakoskodásokat később az i.e.VI. sz. attikai vázaképein is felfedezhet az alapos szemlélő.

Demeter

A dramatikus elem, mint már említettük, a vallási kultuszban igen jelentős szerepet játszott. Az attikai Eleusziszban Démétérnek - a földművelés istennőjének - tiszteletére megrendezett eleusziszi misztériumok titkos szertartásai közé tartozott annak a történetnek a dramatizálása, amely arról szól, hogyan vesztette el Démétér istennő leányát, Korét, hogyan bánkódott utána, hogyan kereste meg.

A dramatikus cselekmények Artemisz istennő és Dionüszosz isten kultuszával kapcsolatos termékenységi szertartásokban kaptak igen nagy jelentőséget. Ezeknek a szexuálisan túlfűtött szertartásoknak legfontosabb elemei az extázisig fokozódó tánc és az álarc, amely lehetővé tette az álarc viselőjének átalakulását a dramatikus szertartás idejére. E táncok résztvevői Görögország-szerte hasonló öltözéket viseltek: hason-pocakon erőteljesen kitömött ujjatlan tunikát, némelyikük valamilyen állatra utaló kiegészítőt, vagy a férfitermékenység félreismerhetetlen jelképét, a falloszt.

Színpadtér

A hagyományos ókori görög színház épületszerkezetét a gyakorlati tapasztalatok formálták véglegessé. Már a minószi palotákban és a helládikus "sötét századok" utáni idők telpülésközpontjain létesültek közös térségek vallási szertartások részére, ahol színházi előadásokat is rendezhettek. Ezekhez a térségekhez L vagy U alakú üléssorok csatlakoztak.

Valószínűleg a későbbiekben a korábbi faépítményeket alakították kőszínházzá. Ezek a most már kizárólag színielőadások céljából fenntartott épületek az i.e. VI. és IV. század között nyerték el hagyományossá vált formájukat. Alapvető követelmény a jó látási viszonyokat biztosító üléssor, amit minden esetben egy természetes vagy mesterséges domboldalba vájva alakítottak ki. A görög építészek egyik legzseniálisabb húzása az volt, hogy a színházépületet a táj szerves részévé tervezték minden esetben. A táji környezetet tudatosan hatalmas, élő díszletként komponálták a látványképbe.

A görög város meghatározó elemévé vált a színház, amelynek felépítését a VI. századtól szigorú előírások szabályozták. Szerkezeti elem volt az orkhesztra, egy kerek vagy félkör alakú térség, amelyet a kórus foglalt el az előadás alatt. A szkéné, a tulajdonképpeni színpad, épített hátérrel, amelyen három ajtót nyitottak és a darabhoz illő mozgatható hátteret biztosítottak. A kollión a domboldaból kivájt, félkör alakú, lépcsőzetes üléssor, mely a sugarasan kialakított lépcsősorokkal együtt nézők ezreit tudta befogadni. Az első sorokban a város és a papság prominens személyiségei foglaltak helyet. A közönség a kollión és a színpad között az orkhesztra oldalain lévő széles folyósókon át foglalhatott helyet érkezési sorrendben.

A görög színház egyik bámulatos tulajdonsága a tökéletes akusztika megvalósítása volt. A színpadról érkező hang a legfelső sorokban is jól hallható volt.

Színpadkép

Arról, hogy a színpad és a színpadi felszerelés milyen volt, csak a darabok szövege alapján vonhatunk le következtetéseket. Hiba volna viszont azt gondolnunk, hogy amiről a szereplők mint látottakról beszélnek, valóban látható volt. Egyes feltevések szerint azért a legkorábbi színielőadásokon is használtak valamilyen rögtönzött hátteret, ami többnyire vászonból készülhetett. Ezt hívták eredetileg szkénének, ami magyarul sátort jelent. A kezdetleges hátterek általában palota- vagy templomhomlokzatot ábrázoltak, középen nagy ajtóval. Többek feltevése szerint ettől az ajtótól jobbra-balra szintén használtak járásokat. A hátterek ábrázolhattak még: sátort, sziklát, barlangot is jelzésszerűen. Előfüggönyt a térszínház jellegű elrendezés miatt értelemszerűen nem használtak, a díszletváltozás is nyílt színen történt.

A színpadi gépek közül kétségtelenül bevetették a darut (deus ex machina), ennek karjára szerlték a színész kocsiját, időnként magát a színészt is. Fellelhető volt még kezdetleges formában a forgószínpad is, ami a látvány dramaturgiájában igen nagy szerepet játszhatott.Az antik görög színház szakemberei a zajkeltésben sem vallottak szégyent. Azt, hogy a később bronteion néven ismertté vált mennydörgésgéppel dolgoztak-e, nem tudjuk. Végül, de nem utolsó sorban a színpad fontos kellékei voltak a bábuk is.

Jelmezek

A színész nagy segítségére volt a maszk, mivel a színészi arcjátékot a nagy távolságok miatt a nézők úgysem érzékelhették. A jellegzetes karaktereket erősebben kiemelő álarc itt többet jelenthetett. Az álarcok erősen egyénítettek, a szerephez szabottak lehettek. A szatüroszok álarca nem változott, szakállukat és lófülüket mindvégig viselték.

Nagyon változatosak voltak viszont a komédia álarcai, hiszen itt nemcsak embereket, hanem állatokat is alakítottak a színészek. A komédia előadásokon alkalmaztak még ún. kettős álarcokat ( pl:dühös-kedves ) is, itt a színész mindig a helyzetnek megfelelő álarcát mutatta a közönség felé.

Forrásaink a jelmezek tekintetében óvatosan kezelendők. Nagyvonalakban a színpadi kosztümök hasonlítottak az athéniak mindennapi viseletéhez, csak sokkal díszesebbek voltak. A jelmez, akár az álarc, alkalmazkodott az adott szerephez. A tragédiák szereplői a lábukon kothurnuszt viseltek, amely az i.e. V. században még nem volt magassarkú illetve magastalpú cipő, hanem puha bőrből készült, kényelmes színpadi viselet.