Timár Mihály és Krisztyán Tófor viszonya?
Szia !
A kezdetektől fogva nagyon feszült volt a két ember viszonya.
Krisztyán Tódor becstelen, számító, munkakerülő, léha, aljas ember volt. Azzal zsarolta a Senki szigetén elő anyát és lányát, Noémit, hogy feljelenti őket a hatóságoknál, hogy a szigeten laknak engedély nélkül.
Egy alkalommal a sziget fáit is el akarta adni egy szénégetőnek, hogy pénzhez jusson.
Néha-néha került elő, de akkor mindig valami rosszban sántikált, Noémiről is úgy beszélt, mintha a menyasszonya lenne, persze ez nem volt igaz.
Tímár átlátott rajta, és azzal akadályozta meg, hogy a szigetlakókat feljelentse, hogy maga tette azt meg, és 90 évre szóló bérleti jogot szerzett Noémiéknek.
Azért volt veszélyes ember Tímárra nézve Krisztyán Tódor, mert ő ismerte egyedül az aranyember mindkét életét.
A "világit", ahol Tímea férje volt, és az eltitkoltat, a Senki szigetén, ahol Noémi párja volt és kisfiuk is született.
E tudás birtokában Krisztyán Tódor megzsarolta Mihályt, hogy kiteregeti "viselt dolgait".
A balatoni házban találkoztak és csaptak össze utoljára, Tódor Tímár Mihály ruhájában, zsebében az ő irataival fulladt a tóba télvíz idején.
Így megszűnt Tímár fenyegetettsége, állítólagos halálával pedig lehetősége nyílt rá, hogy kivonuljon a világból és a Senki szigetén élje tovább életét.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!