Valaki tud bármit is a Légy jó mindhalálig c. könyvből Nyilas Misi neveltetéséről és kollégiumi életrajzáról?
Nyilas Misi kollégiumi kisdiák, Móricz Zsigmond Légy jó mindhalálig című regényének főhőse. Az elszegényedett családból származó, tizenegy esztendős kisfiú osztálya második legjobb tanulója[1], aki 1892-ben a Debreceni Református Kollégium II. b osztályába jár. A naiv, csupa szív gyermek a tisztaság, a becsület és a tehetség mintaképe.
Nyilas Mihály édesapja ácsként dolgozott, öt gyermeke közül Misi volt a legidősebb. A fiú az édesanyját nagyon szerette, az apjára felnézett, a nagybátyját, Isaák Gézát - aki tanárként dolgozott Sárospatakon - példaképének tekintette.
A fizikailag gyenge, apró termetű gyermek az eszével tekintélyt vívott ki magának diáktársai előtt, tudásáért, szorgalmáért, szerénységéért a tanárai is kedvelték. Szerette a könyveket, féltett kincse volt egy Csokonai-kötet. A fiú első középiskolás évében albérletben lakott Törökéknél, akikhez később is visszalátogatott. Kiváló tanulmányi eredményének és példás magatartásának köszönhette, hogy ingyenes (tandíjmentes) lett a második tanévre. Az osztályában a két legjobb barátja: a gazdag, előkelő család sarja, Orczy Vilmos és a szegény, de hozzá közelebb álló Gimesi Lajos.
Kenyérkereső munkákat is elvállalt: naponta felolvasott (17 és 18 óra között) a vak Pósalaky úrnak, és osztálytársát, Doroghy Sanyikát, egy debreceni dzsentri família gyermekét tanította számtanra és latinra.
Egy ízben Pósalaky bácsi pénzt bízott rá, hogy tegye meg a lutrin. Az elismervényt (a reskontót) azonban - egy Törökéknél tett látogatása közben - János úrfinál felejtette. A ficsúr a megtekintésre átvett szelvényt nem adta vissza a feledékeny Misinek, aki ezután nem emlékezett arra, hogy hová tette a reskontót. A zárkózott, félénk gyermek nem tudta, hogy mitévő legyen, sokáig nem merte felfedni a titkát még a barátai előtt sem. A lutrira megtett számok közül négyet kihúztak, a nyereményt egy titokzatos alak (Török János) felvette. A titkolózás az erkölcsileg érett, becsületes, egyenes jellemű kisfiút - kezdetben - apró - később nagyobb - hazugságokra kényszerítette. Misi akaratlanul a felnőttek (Doroghy Bella és Török János) szerelmi kapcsolatába is belekeveredett, később ezt is a kisfiú „bűnéül” rótták fel.
A regény végén Misi tanári bíróság elé került, ahol a vésztörvényszék rosszindulatú vádjaival összezúzta volna a kis gyanúsítottat, ha meg nem jelenik Isaák Géza, aki érvényt szerzett az igazságnak.
Misi kegyetlenül szembekerült az emberi hitványsággal, a hatalom irgalmatlanságával. Bár kiúttalannak tűnő helyzetbe került, mégsem tört össze, továbbra is hitt az emberekben, megacélozódott benne a szándék, hogy ő jó lesz, és másokat is arra fog tanítani, hogy legyenek jók mindhalálig.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!