Petőfi Sándor: Szeptember végén Milyen ellentétek és párhuzamok vannak az 1. v. sz-ban? Hogyan párosíthatóak a sorok? Milyen jelképek vannak a műben? Minek a jelképei?

A tájat szemlélve életének legboldogabb pillanatában az emberi élet és a szerelem múlandóságáról elmélkedik.Gondolatait a környező táj szemlélete indítja el. A természeti képeket párhuzamba állítja az emberi élet képeivel.A “lent” illetve “fent” helyhatárzószók, a közelebb illetve a távolabbi dolgokat mutatják be.A ” lent” az a közeli dolgokat mutatja, a kerti virágok, zöldellő nyárfa, a kora ősz felidézi a tavasz és a nyár szépségét, értékeit.A “fent” helyhatározószó a távolabbi tájat mutatja be, a téli világot, a bérci tetőt, a távoli hegycsúcson látható hó a fenyegetően közeledő telet fejezi ki.A természeti képhez párhuzamosan kapcsolódik a lírai én élethelyzetének bemutatása A “most” és a “jövő” időhatározószóval.(Most:ifjúság tüze,élet teljessége.Jövő:öregedés, az élet elmúlása)

A térbeliség szempontjából is párhuzamos a kép a tavasz kapcsán szívére hivatkozik, ami beljebb helyezkedik el, mint őszülő haja, ami az elmúlás közeledtét jelzi, ugyanis a völgy is lejjebb található mint a hegység.A lírai én szemlélődésének tárgya a táj, ami a virágzást és az elmúlást is magában hordozza.Vagyis az idő múlásásra figyelmeztet, amit az embernek is tudomásul kell venni, vagyis az elmúlás látványa személyes élménnyé mélyül.

A 9. Sor összegzi az eddig elmondottakat két alany, állítmány viszony egymáshoz kapcsolásával, az egyik tagmondat a természetre vonatkozik, a másik az emberi életre.

Kosztolányi szerint ez a legszebb magyar verssor, lágy dallamát az “l” hang gyakorisága adja, amit még erősít a “h” “m” és az ” r” finomsága.

A 2-3 versszakban méginkább személyessé válik a vers.Egy szentimentális és kissé színpadias képet közöl az elképzelt jövőről (látomás)Azt a gondolatot fogalmazza meg, hogy az ő szerelme olyan, hogy a síron túl is tart,szembeszáll a múlandósággal.

Műfaja: Elégia