Valaki irna nekem egy fogalmazást? Nincs se téma semmi. Csak annyi van kikötve hogy 20 mondat legyen. L/14

A magyar esszé története tisztább képét adja a magyar intellektus sorsának, alakváltozásainak mint az intellektuális próza legnagyobb formája, a történetírás. Sehol sem látni olyan világosan a külföldi hatások lassú felszívódását, mint itt, sehol sem éleződik ki annyira a felszívódott s kikristályosodó szellemi tartalmak harca a magyar intellektus két legveszedelmesebb ellenfelével, a politikai pátosszal és a retorikával.

Soha annyi meghonosodásra váró szellemi tartalom nem áll a magyar lélek és élet nyugati kapuja előtt, mint a XIX. század negyvenes és ötvenes éveiben. De a készületlenség, a politikai válságok láza egyelőre lehetetlenné teszi a gazdag anyag teljes meghódítását. Távlata szerint rendszer, monográfia, formája szerint felemás-töredék, ez a magyar esszé jelentkezése első idején. A disztanciák aránytalansága azonban nem az egyetlen s talán nem is a legnagyobb baj, az írókat annyira kimeríti a meghódított töredékek formai biztosítása, hogy ezt a kezdetleges formát már kialakulása közben kiszolgáltatják a magyar szellem ősi ellenségének, a retorikának. Így történhetett meg aztán, hogy a magyar esszé későbbi sorsában sokáig a retorika látja el azt a szerepet, amelyet a struktúrája szerint is esszében az élmény zenéje, lírizmusa szokott betölteni. Innen van, hogy még ki sem szakadhatott teljesen a szakszerűség levegőjéből, már is érzi a retorika deformáló hatását. Az első esszék többé-kevésbbé leplezetlen értekezések, a későbbiek jól-rosszul álcázott szónoklatok. ("A regényíró, értekező, történetíró egyaránt szónokolt." Gyulai, Emlék. 3, 203). Az esszéforma tehát e retorika gyámsága alatt izmosodik, s addig is, amíg elég erősnek érzi magát arra, hogy ne a felszín alatt, hanem a felszínen indítson harcot felszabadulásaért, kompromisszumos megoldásokkal kell beérnie. Egy ilyen megoldás formája az irodalmi beszéd és emlékbeszéd, amely valamivel előbb már Kölcseynél, utóbb Eötvös Józsefnél jelentkezik, hogy aztán átszűrt (Greguss Ágost, Gyulai Pál), racionalizált pátosszal (Beöthy Zsolt) idejét múltan éljen tovább vagy az irodalmi ódára ruházza át funkciójának egy részét.