Hogyan lehetnek az emberek anorexiások? ( nem akarok az lenni, csak érdekel) mitől? Miért?

Anorexia nervosa... Mi válthatatja ki az anorexia nervosát... Furcsa kérdés.

Az anorexia egy elég tág fogalom, illetve betegség, nem könnyen irányítható, vagy épp befolyásolható dolog, látszólagos szempontból a halál kutyája sem ismerné el, hogy én az voltam, hiszen most is 167 cm 63 kg vagyok, egyszóval túlsolyos határát feszegetem. No de voltam én már 70.

Én még mindig azt mondom, hogy az anorexia nervosa nem feltétlen a kövérségből indul ki, hanem inkább egy fajta "feszültséglevezetés", mint mondjuk pl:

23 éves fiú boxoló vagyok, összevesztem xy-nal, letolok egy két meccset, és hipp-hopp jobban érzem magam, MERT LEVEZETTEM A FESZÜLTSÉGET

14 éves lány diák vagyok, ez az ember végignézett rajtam, biztos azt hiszi kövér vagyok, ó, tegnap még anyámmal is összevezstem, persze, valójában tudom, hogy csak azért mert a tesómmal nem veszekszik, mert ő pár centivel vékonyabb, ezért NEM ESZEK, hipp-hopp, LEVEZETTEM IS A FESZÜLTSÉGET.

Ha akkoriban nem 70 kilóról kezdtem volna, hanem 60, márpedig akkor is elkezdtem volna, akkor most 53 kg-mal anorexiás volnék. De így, orvosilag sosem ismertek el, aminek örülök.

Hogyan lehetnek az emberek anorexiások...? Mitől...? Miért...? Talán azért, -én személy szerint azért- mert könyvet írtam. Írtam, egy lányról, aki betegesen vékony volt, nem volt anorexiás, de nagyon vékony volt. Olyan akartam lenni mint ő. Az álom keveredett a valósággal, már nem tudtam ki vagyok és mit is akarok pontosan, csak egyszerűen fogyni akartam.

Úgy döntöttem, kiiktatom a reggelit. Mivel reggel amúgy sincs rá időm, ki tudja, talán még fogyhatok is egy kicsit. Kész, reggeli kipiálva.

Hoppá, a nővérem lehet azért ilyen vékony, mert este hat után már nem eszik... Legyen, este hatkor fogok vacsorázni, de akkor is csak keveset.

Tízórai... Folyton otthonhagytam... Akkor még persze véletlenül. De hát akkor minek is a tízórai a suliba? Kiiktatva.

Iskola. Menza. Ebéd. A többiek nem sokat esznek, elég finnyások, nem merek előttük enni, inkább meghagyom az ételt. (Később már egyáltalán nem ettem)

Uzsonna... Gyorsan bekapdosok valamit.

És ezt mind tudat alatt tettem, nem gondolkodtam, egészen hozzászoktam ahhoz, hogy folyton éhezem, jó volt, mert először lement egy kiló... majd mégegy, majd mégegy, a hasam az étel híján egészen beesett, de még szinte alig fogytam, mégis kiállt a mdencecsontom, persze akkoriban még ez sem érdekelt.

Az egész talán, azt hiszem a modellekkel kezdődött. Mert én valahogy... sohasem undorodtam a csontsovány modellektől. Szépnek találtam őket, folyton kerestem őket az újságban, anorexiásokat, betegesen sovány embereket mérföldekről kiszúrtam az utcán, a többieken csak átvágtattam, kerestem őket, néztem és sírtam utánok, közben láttam önmagam tükörképét a kirakatban, velem szemben a próbaba képe, és folyton büszkeséggel töltött el, hogyha nem ettem... Büszke voltam önmagamra.

Mindeközben gyógyszert szedtem a pattanásaimra, amik persze elmúltak, de még mindig nem tudtuk, hogy mitől, mikor elmentünk allergiavizsgálatra, ahol az idétlen orvos elküldött bélvizsgálatra, ahol persze kiderült, hogy vékonybélgyulladásom van, de persze tojtam rá magasról, amikor senki sem látta, hogy még mindig kövér vagyok? "Emberek, nyissátok már ki a szemetek!"

Jött a felvételi. Persze kifogástalan színötös tanuló révén jót akartam írni, ezért elkedzdtem enni, aminek 2 kilós hízás lett az eredménye, és a vizsgát is totál elcesztem. A matek 23, a magyar mindössze 37 pont. Egy kalap szar.

Most, bár fogalmam sincs, hogy hogyan jutottam el idáig, de fogyókúrázom. Normálisan, ne kérdezd, hogy hogyan, de normálisan, és bár még minösszesen 1 kg ment le, de már este 11 van, és rohadt fáradt vagyok, szóval nem érdekes, hogy most mit csinálok, csak az a lényeg, hogy jól csinálom, szóval megyek aludni. Ennyi lenne a történetem.