Tóth Erzsébet - Alvó fiú valakinek valamilyen elemzése nincsen a versre?

Tóth erzsébet:Alvó fiú

Elsötétített szobádban

halvány lepedő, párna és trikófények nyílnak,

sápadt virágai a szorongásnak.

Félve nyitom az ajtót, alig érek a kilincshez,

nyílik-e még? Mit találok, ördögök tanyáját,

beteg angyalokét? Alig lélegzem,

álmodat ne zavarjam, ezek a lopott, imádott

keserű percek, ennyi maradt belőled nekem.

Szétdobált ruhád, bakancsod

nem tudom miféle utak titkait, sarát őrzi,

mikor arcodra az a halvány karmolás került,

boldog voltál-e vagy boldogtalan?

Nézlek. Ha megszólalhatna halántékodon

a harmat, miről mesélhetnének

márványrajzolatai az ereknek?

Miféle fiú-kínok és kamasz mérgek szorítják

görcsösen tested?

Bőröd selyme a selyemnél finomabb...

Nem tudom, nem emlékszem.

Régen érintettelek.

Taszító sugarakkal védekezik tested,

szeretném tudni, van-e aki megérinthet?

Faggatnám álmodból csorduló nyálad,

de még letörölni sem merem.

Állok szomorú testszagodban.

Miért menekülsz a nappali éjbe?

Volt-e már menyasszonyod?

Szobád szentsége poklot mutat,

ahol ismeretlenek tombolnak, garázdálkodnak.

Hova lett tenyerembe simuló kicsi kezed?

Hogy tudtál rángatni, toporzékolni,

kapaszkodni vele, most a levegőt markolod,

meg szörnyű, idegen lényeket.

Elvettek tőlem, hagytam, hogy elvegyenek.

Mi volt az? Fehér por, tabletta, ital?

Mi tett ilyen halottá nekem?

Miben fáradtál ennyire el?

Miért félsz a fénytől, a beszédtől, fürkésző szememtől?

Titokban nézlek,

mint tolvaj nézi kincsét,

én, aki világra hoztalak.

Várom, hogy újra halljam, ha csak álmodban is:

,,Mama, mama."

Várom, hogy hívj, itt vagyok kisfiam.

Kezem fagyos kilincset érint,

mikor alvó arcod, egy zsák szomorúságot,

a fénybe magammal viszem.