Kémia házi! Nem értem, légyszi segítene valaki?
Szóval nem igazán értem a kémia házimat. Aki tud az légyszíves segítsen nekem! :( előre is köszönöm
Milyen kötések kialakulása lehetséges a hidrogén a klór
és a nátrium atomok között?
1, azonos atomok kapcsolódása esetén
2, különböző atomok kapcsolódása esetén
Na, kihívás elfogadva, én ezt most úgy leírom neked hogy egy életre megérted az egészet.
Elsőrendű kötések közül háromfélét különböztetünk meg. A legegyszerűbb a fémes kötés, mely csak elemi fémek esetében fordul elő, fémvegyületekben már nem. Lényege, hogy a fémek vegyérték-elektronjai delokalizálódnak a rácson belül, ezért vezetik olyan jól az áramot.
A másik kettő a kovalens és az ionos kötés. Azt, hogy melyik jön létre, a kötésben részt vevő 2 atom elektronegativitása dönti el. Ha kicsi a különbség akkor kovalens a kötés, mert a két atomnak kb. hasonló elektronegativitása van, ezért egyik sem tudja a másiktól elvenni az elektront, a kötésben részt vevő elektronok mindkét atomhoz tartoznak. Ha a kötő atomok elektronegativitása közt nagy a különbség (kb. 1-1,5-nél nagyobb) akkor a kötés ionos, mert az egyik atom sokkal elektronegatívabb, ezért el tudja szipkázni az elektront a másiktól, így hozva létre az iont, ahonnan a kötéstípus a nevét is kapta. Megjegyzendő, hogy a kovalens és ionos kötés között nem lehet éles határt húzni, gyakori hogy egy kötésnek ionos ÉS kovalens jellege IS van. Minél kisebb az elektronegativitások különbsége, annál kovalensebb a kötés.
Nézzük a feladatot. Ha a felsorolt atomok önmagukkal alkotnak kötést, akkor az ionos kötést rögtön kizárhatjuk, mert ilyenkor ugyanolyan atomok között jön létre kötés, tehát az elektronegativitásuk különbsége 0. A nátrium fém, ezért abban fémes kötés van, a H2 és a Cl2 molekulákban pedig értelemszerűen kovalens a kötés.
Ha egymással is alkothatnak kötést, akkor a következő vegyületek keletkezhetnek: NaCl, HCl, (NaH). Megjegyzés: a nátrium-hidrid (NaH) létező vegyület, de ritka jelenség és kissé bonyolult, ezért középsuliban nem tárgyalják, és én is kihagynám.
A HCl tipikus példa a félig kovalens-félig ionos kötésre. A H elektronegativitása 2,1, a klóré 3,0. A különbség 0,9. Hááát, határeset. Ha mindenképp döntenem kéne, inkább kovalenset mondanék de jelentős ionos jelleggel IS(!) rendelkezik. A NaCl esetében már egyértelműbb a helyzet, mert a Na elektronegativitása csak 0,9, így a klórral alkotott vegyületben az elektronegativitások különbsége 2,1. Hát ez nagyon ionos. Középsuliban nekem azt tanították, hogy ez tökéletesen ionos vegyület, egyetemen megtanultam hogy 1-2%-ban van neki kovalens jellege is, de te nyugodtan mondd rá hogy ionos :)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!