Irodalom órára olyan verset kell találnunk ami jellemez minket. Mit ajánlanátok?

Hát, tudok párat, ami talán jellemez téged. Szóval buzdító, optimista, kemény, hazafias versek kellenének.

Az első, ami nekem erről beugrott, az Vörösmarty Mihály: Jóslat c. verse.

Ki mondja meg, mit ád az ég?

Harag, káromlás volt elég;

Gyülöltünk mint kuruc, tatár,

Bánkodtunk mint a puszta vár;

Ügyünk azért

Sikert nem ért.

Pedig neked virulnod kell, o hon,

Lelkünk kihalna hervadásodon.

Hát félre bú és gyűlölet!

Vagy bár gyülöljünk szellemet,

Azt, mely közöttünk lakozott,

És eggyé lenni nem hagyott:

E gyülölet

A szeretet.

Mert még neked virulnod kell, o hon,

Túl és innen sok késő századon.

A gyülöletnél jobb a tett,

Kezdjünk egy újabb életet.

Legyen minden magyar utód

Különb ember, mint apja volt.

Ily áldozat

Mindig szabad.

Mert még neked virulnod kell, o hon,

Vagy szégyen rögzik minden fiadon.

Mi tilt jobbakká válnotok?

Ha eddig pazaroltatok,

S idő, ész, pénz elszóratott

Megvenni a gyalázatot:

Elég az ok

Javulnotok.

Mert még neked virúlnod kell, o hon,

Bár bűneink felhőznek arcodon.

A verseny nyilt, a nemzet él,

Ha egy jobb tagja sem henyél,

Jut ember és kéz, munka, vér;

Mi volna az, mit el nem ér?

S legyen dicsőbb,

Ki tettre főbb.

Mert még neked virulnod kell, o hon,

Ragyogva hírben büszkén, szabadon.

Itt még e föld, mély sírjaiból

Az elhúnyt ősök lelke szól.

Munkát reá s szabad kezet:

Dicső kert lesz a sír felett,

Zöldelni fog

Bérc és homok.

Mert még neked virulnod kell, o hon,

Miért volnál az éggel oly rokon?

Mit a müvészet, tudomány

Csodásat, üdvöst hagy nyomán,

Adjuk meg e hazának azt

A hervadatlan szép tavaszt.

Mult és jövő

Igy egybe nő.

Mert még neked virulnod kell, o hon,

Fölül időn és minden sorsokon.

Vagy nincs erőnk? Az nem lehet:

Ártunk egymásnak eleget.

Lesz költő, szónok és vezér,

És tudomány, mely eget ér;

De tisztelet

A gúny helyett!

Mert még neked virulnod kell, o hon,

A szellemek kincsével gazdagon.

Fut, fárad a sok idegen.

Miért? hogy tápja meglegyen,

S mi tőlük várjuk a csodát

Fölékesítni e hazát?

E jog nekünk

Szent örökünk.

És még neked virulnod kell, o hon,

Vérünknek lángja ég oltárodon.

Kié e hon, ha nem miénk?

Ha érte mindent megtevénk,

Ha tiszta kézzel áldozánk,

S lettünk, mi eddig nem valánk:

Nincs hatalom,

Mely visszanyom.

És még neked virulnod kell, o hon,

Mert isten, ember virraszt pártodon.

Indok: Mert egyszerre buzdít embert és hazát. Ösztönöz arra, hogy erőnket hazánk és önmagunk felvirágoztatására fordítsunk. Ítéljük el a gyűlöletet, ne adjuk fel, felejtsük el az időpazarlást és építsünk egy jobb, élhetőbb világot.

A második, ami beugrott, Ady Endrétől a befalazott diák:

Valahol, Erdély ősi szögében

Titkos, nagy kőház. Ósdi, mállott.

Alatta mélyen,

Bús boltok alatt süket falak

Őriznek egy diákot.

Század kialszik s új század lobban:

A diák ott vár elfeledten,

Befalazottan.

Lelke babona s árnyak hona,

De ő vár, meg se rebben.

Valami Nagyúr dobta le hajdan.

Tán a várkisasszonyra nézett.

Vagy büszke dalban

Zengett újszerüt vagy keserüt,

Szépet vagy szent-merészet.

Ott vár a diák. (A kőház tornya

Rég leomlott. Okos lakájok

S a sok tivornya

Megölték.) De vár, hogy sír a zár

S hogy fölenged az átok.

S messze, távolban, én érzem, látom:

(Óh, bús babonák vércse-kedve)

Ez az én átkom.

Én várok, lesek, vén könnyeket

Ejtvén egy pergamentre.

Indok: Mert utal a lélek bezártságára, a kilátástalanságra. De a verseben fellobban a remény aprócska lángja is: "De vár, hogy sír a zár

S hogy fölenged az átok." Azaz a diák akkor sem adja fel a reménykedést, ha az örökkévalóságig kell a kőház alatt börtönben ülnie.

De itt van még egy Ady vers:

Én nem vagyok magyar?

Ős Napkelet olyannak álmodta,

Amilyen én vagyok:

Hősnek, borúsnak, büszke szertelennek,

Kegyetlennek, de ki elvérzik

Egy gondolaton.

Ős Napkelet ilyennek álmodta:

Merésznek, újnak,

Nemes, örök-nagy gyermeknek,

Nap-lelkűnek, szomjasnak, búsitónak,

Nyugtalan vitéznek,

Egy szerencsétlen, igaz isten

Fájdalmas, megpróbált remekének,

Nap fiának, magyarnak.

(S az álmosaknak, piszkosaknak,

Korcsoknak és cifrálkodóknak,

Félig-élőknek, habzó-szájuaknak,

Magyarkodóknak, köd-evőknek,

Svábokból jött magyaroknak

Én nem vagyok magyar?)

Ez a vers lenne szerintem a legmegfelelőbb számodra.

Az indok egyszerűen az, hogy a vers szinte minden tulajdonságát felsorolja egy igazi magyar embernek. A büszkeséget, a búskomorságot és megannyi ránk jellemező dolgot, ami utal a búsan vigadó jellemünkre. A végén pedig, miután felsoroltad a versben szereplő tulajdonságok és a te jellemzőit közti hasonlóságot, megkérdezheted, hogy: Én nem vagyok magyar?

A végére pedig XDDD még egy Ady vers:

Góg és Magóg fia vagyok én

Góg és Magóg fia vagyok én,

Hiába döngetek kaput, falat

S mégis megkérdem tőletek:

Szabad-e sírni a Kárpátok alatt?

Verecke híres útján jöttem én,

Fülembe még ősmagyar dal rivall,

Szabad-e Dévénynél betörnöm

Új időknek új dalaival?

Fülembe forró ólmot öntsetek,

Legyek az új, az énekes Vazul,

Ne halljam az élet új dalait,

Tiporjatok reám durván, gazul.

De addig sírva, kínban, mit se várva

Mégiscsak száll új szárnyakon a dal

S ha elátkozza százszor Pusztaszer,

Mégis győztes, mégis új és magyar.

Ez is utal arra, hogy magyarként akármilyen szomorú a sorsunk, ne szabad feladnunk. ("Szabad-e sírni a Kárpátok alatt?")