3 komplett emelt kémia kísérlethez valaki valami hasznosat hozzá tudna szólni? (36. ,55. ,56. )
BÁRMELYIKHEZ, HA TUDSZ VALAMIT NAGYON SOKAT SEGÍTESZ! :)
36. Négy, üveglappal letakart gázfelfogó henger színtelen gázokat tartalmaz. Két-két hengert egymás felé fordítunk, majd az üveglapok kihúzásával összenyitjuk a gáztereket. Az egyik esetben sűrű, fehér füst keletkezik, a másik hengerpár gázterében vörösbarna gáz képződik. Mindkét esetben a két henger a reakció során erősen „egymáshoz tapad”. Állapítsa meg, mely gázok lehettek eredetileg a hengerekben! Értelmezze a tapasztalatokat, és írja fel a lezajlott reakciók egyenletét! Adja meg a reakciók típusát is!
55. Egy kémcsőben levő desztillált vízbe etil-kloridot öntünk. Összerázás után ezüst-nitrát-oldatot adva a rendszerhez változást nem tapasztalunk. Ezután egy másik kémcsőbe nátrium-hidroxid-oldatot öntünk, kevés etilkloridot adunk hozzá, majd néhány percig vízfürdőn melegítjük a kémcső tartalmát. Lehűtés után salétromsavoldattal közömbösítjük az oldatot, majd ezüst-nitrát-oldatot cseppentünk a folyadékhoz. Fehér csapadék keletkezését tapasztaljuk. Értelmezze a tapasztalatokat! Írja fel a lezajlott reakciók egyenleteit is! Ha nem közömbösítettük volna salétromsavval az oldatot, akkor más színű csapadék képződését tapasztaltuk volna. Milyen színű lett volna a csapadék?
56. Két kémcső egyikében nátrium-acetát, a másikban tömény nátrium-fenoxid (korábbi nevén nátrium-fenolát) tömény vizes oldata van. Mindkét kémcsőbe szódavizet öntünk. Az első kémcsőben zavaros rendszer keletkezett, a második kémcsőben nem tapasztalható változás. Azonosítsa a kémcsövek tartalmát, és magyarázza meg a tapasztaltakat!
Gratulálok, a 62 nem is rossz, ahhoz képest, hogy az országos átlag 35 pont :
Egyébként egyre többször tapasztalom, hogy olyanokat kérdeznek, amin még a tanár is elgondolkodik, nincs a követelményben stb. Lassan már az számít ki mit nem tud...
á-á nem az..legalább 12 pontot csak figyelmetlenség miatt veszítettem, nagyon idegesítő. Arról nem is beszélve, hogy a számolásokat is elrontottam idegességemben. Na mindegy. Ez ilyen lett.
Hát igen. elvárás az van, de mondjuk bioszból könyv az nincs, amire azt lehet mondani, hogy na ez tényleg elég, ennyit kell tudni. Kémiából is ez lesz.
KNO3 esetében nagyon lehűl az oldat, tehát erősen endoterm folyamat. Endoterm folyamatnál a környezet energiája csökken, az anyag belső energiája nő.
NaOH esetében nagyon felmelegszik az oldat, tehát erősen exoterm folyamat. Exoterm folyamatnál a környezet energiája nő, a rendszer belső energiája csökken.
NaCl esetében kicsit lehűl az oldat, gyengén endoterm.
Az eltérés az oldáshő különbözőségén alapul, ami az eltérő anyagoknak sok oldószerben való oldásakor mért moláris energiaváltozást jelenti.
Én ennyit szedtem össze :)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!