Földrajz, talajképződés. Hogy kell kiegészíteni a szöveget?
a)csökken b)humusszá c)rosszul d)anyakőzet e)foszfor f)nagyobb g)baktérium h)kilúgozás i)gomba j)nitrogén k)könnyebb l)sötétebb
A talajképződés kiindulási anyaga az a kőzet, amelynek a málladékából keletkezik. Ez a(z)_______. A kőzettörmelékből azonban csak akkor lesz talaj, ha alacsonyabb rendű élő szervezetek tapadnak meg rajta. A sok milliárdnyi mikroszkopikus _____ és ____ bonyolult kémiai folyamatok során az élőlények elhalt részeit lebontja, majd szerves vegyületekké, ______ alakítja. Ez fontos szerepet játszik a növények tápanyagellátásában, hiszen a ______ -t csaknem kizárólag, a _____ -t pedig jelentős mennyiségben ebből veszik fel a növények. A _____ mennyisége befolyásolja a talaj színét is, hiszen minél gazdagabb ebben a talaj, annál ____ lesz. A talajképződés másik fontos folyamata a ______. Ez nem más mint a ___ oldódó talajsók egy részének mélybe szállítása, ami egyben a tápanyagok mélyebb rétegekbe való mosását is jelenti. Ez tehát a talaj termékenységét _____. Ez a folyamat azokon a területeken játszik szerepet, ahol az évi csapadék mennyisége _____ a párolgás mértékénél.
A talajképződés kiindulási anyaga az a kőzet, amelynek
a málladékából keletkezik. Ez a(z) anyakőzet.
A kőzettörmelékből azonban csak akkor lesz talaj, ha alacsonyabb rendű élő szervezetek tapadnak meg rajta.
A sok milliárdnyi mikroszkopikus baktériumok és gombák bonyolult kémiai folyamatok során az élőlények elhalt részeit lebontja, majd szerves vegyületekké, humusszá alakítja. Ez fontos szerepet játszik a növények tápanyagellátásában, hiszen a foszfor-t csaknem kizárólag, a nitrogén-t pedig jelentős mennyiségben ebből veszik fel a növények. A humusz mennyisége befolyásolja a talaj színét is, hiszen minél gazdagabb ebben a talaj, annál sötétebb lesz. A talajképződés másik fontos folyamata a kilúgozás. Ez nem más mint a könnyebben oldódó talajsók egy részének mélybe szállítása, ami egyben a tápanyagok mélyebb rétegekbe való mosását is jelenti. Ez tehát a talaj termékenységét növeli. Ez a folyamat azokon a területeken játszik szerepet, ahol az évi csapadék mennyisége nagyobb a párolgás mértékénél.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!