Van valami link, ahol megkapom Mikes Kelemen Törökországi leveleit?
Nem hosszúak
67
Rodostó, 6. novembris 1725.
Édes néném, itt most elég sírás, rívás és zokogás vagyon. A szegény Zsuzsi özvegyen marada, és Kajdacsinéból mindenféle nedvesség a szemin foly ki, amennyit már a' sírt. Méltón is, mert a szegény Bercsényi úr a bujdosásának végit szakasztván, ma reggel két órakor elhagya bennünket. Mind holtig az elméje helyén volt, és egy keresztényhez illendő halállal múlt ki e világból. E' már elvette sok szenvedésinek jutalmát, és nem szükséges szánni, hanem azokot kell szánni, akiket árvául hagyott itt idegen országban. De azokra is gondja lészen annak a nagy cselédes gazdának, aki soha meg nem hal. A mi urunk mindenkor mellette volt, és hozzája való barátságát holtáig megmutatta. Micsodás ez a világ, és miért kapunk annyira rajta. A benne való életnek kezdete nyomorúság, a közepe nyughatatlanság, a vége fájdalom és szomorúság. Ez az úr éltiben, való, hogy szenvedett, de sok világi jókban is volt része. Való, bujdosásban holt meg, de nem szükségben. Így fogyunk el lassanként, mert már itt elég szegény bujdosókot temettünk el. Ezután még mint lesz, hagyjuk a jó atyánkra, és mondjuk azt, hogy nem érdemli ez a világ, hogy hozzája kapcsoljuk magunkot, mert akármely gyönyörűségben úszunk is, de abból ki kell kelni, és azt elhagyatják velünk.
Elmúlt gyönyörűség csak suhajtást okoz,
jelenvaló pedig hasonló árnyékhoz,
a jövendőbélin kapsz bizonytalanhoz,
ah! mért hasonlítod magadot boldoghoz.
Aztot már megmondottam, hogy a szomorú levélnek nem kell hosszúnak lenni. Ez elég szomorú, mert itt a halálról kell beszélleni, azért el is kell végezni. Tudja kéd, micsoda nagy dohányos volt a szegény úr, mindholtig is dohányzott, mert halála előtt két órával egy pipa dohányt kiszívutt, de megholt. Kédet pedig az Isten éltesse! Amen.
Mikes Kelemen: Törökországi levelek - MEK
mek.niif.hu/00800/00880/html/ - Tárolt változat - Hasonló
Mikes Kelemen Törökországi levelek. Tartalom. 1-30. levél · 31-50. levél · 51-70.
levél · 71-90. levél · 91-110. levél · 111-150. levél · 151-207. levél.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!