Hol találom meg Ady Endre, A Gare de l'Esten című versének az elemzését?

Az egy pályaudvar (A Gare l'Est) Párizsban

A párizsos verseknél kéne keresgélni

A Gare de l’Esten c. költeményben a dalok városa, a szép ámulások szent városa, ahol a dalok az újat, a mámort jelentik: az életet

(Második párizsi út: 1906-1907 (a "Budapesti Napló" tudósítójaként) Sok kulturális élmény éri, melyeknek nagy része mind publicisztikájában, mind költészetében mély nyomot hagyott.

Legfontosabbak!

- Anatole France páldája: Anatole France vallása

(a közéleti cselekvést választotta, s eljutott a

szocializmus eszméjéig) / Melléklet 4./

- La Barre, Róma ellen küzdő lovag: La Barre – Dózsa

György

- Baudelaire “démonisága”, főleg A romlás virágai nyomán

- Rimbaud: Voyelles ( Ady a magánhangzók színét ellenőrizte, s igazat adott a költőnek

- Gauguin-élménye: a polgárság és a művészet kapcsolata,

Gauguin után örök élménye lesz a művészetet eláruló

művész alakja.

A Párizs-élmény publicisztikájában sokkal jobban nyomon

követhető, mint költeményeiben.

A Gare de l’Esten

Reggelre én már messze futok

S bomlottan sírok valahol:

Most sírni, nyögni nem merek én,

Páris dalol, dalol.

Én elmegyek most, hazamegyek,

Már sziszeg, dohog a vonat,

Még itt van Páris a szivemen

S elránt az alkonyat.

Most fűt bolond-sok álmom alá

A füttyös, barna szörnyeteg.

Holnap fehérebb én leszek-e

Vagy a svájci hegyek?

Holnap fehérebb én leszek, én.

Téli sírkertek szele jő,

Küldi már a csókjait nekem

A magyar Temető.

Óh, az élet nem nagy vigalom

Sehol. De ámulni lehet.

Szép ámulások szent városa,

Páris, isten veled.

Az én hűtlen, beteg istenem

Ülje itt mindig vad torát:

A tűzcsóvás, felséges Öröm.

Dalolj, dalolj tovább.

Tőled hallja a zsoltárokat

E koldus, zűrös, bús világ

S az életbe belehazudunk

Egy kis harmóniát.

Dalolj, dalolj. Idegen fiad

Daltalan tájra megy, szegény:

Koldus zsivaját a magyar Ég,

Óh, küldi már felém.

Fagyos lehellet és hullaszag

Száll ott minden virág felett.

Elátkozott hely. Nekem: hazám.

A naptalan Kelet.

Mégis megyek. Visszakövetel

A sorsom. S aztán meghalok,

Megölnek a daltalan szivek

S a vad pézsma-szagok.

Megölnek és nem lesz mámorom,

Kinyúlok bután, hidegen.

Páris, te óriás Daloló,

Dalolj mámort nekem.

Csipkésen, forrón, illatosan

Csak egyszer hullna még reám

S csókolná le a szemeimet

Egy párisi leány.

Az alkonyatban zengnének itt

Tovább a szent dalok.

Kivágtatna a vasszörnyeteg

És rajta egy halott.