Hogyan kell elemezni Horatius:Licinius Murénához művét legalább egy oldalban?
Licinius Murenához:
Licinius Murena Maecenas sógora volt, consul volt, de Kr.e 22-ben belebonyolódott egy Augustus elleni összeesküvésbe, és menekülés közben halt meg.
A vers hat szapphói strófából áll.
Az életet egy veszélyes tengeri úthoz hasonlítja, ez jellemző a görög költészetben.
Az első versszakban egy allegorikus képsort olvashatunk, amelyben a költő leírja, hogy helyesebb tartózkodni a szélsőséges élettől és meg kell találni azt az utat, amely a két szélsőség közt vezet. A két véglet között az "arany közép" (aurea mediocritas) óvhatja meg az embert azok nyomorúságától.
A metaforája egy hajó, ami nagyon jó képet ad az olvasónak a vers lényegéről.
A vers utolsó három szakasza bizonyítja, hogy Horatius nem egy langyos közép életről beszél, hanem arról, hogy minden helyzetben okosan fel kell mérni a dolgok állását, nehéz helyzetben sem szabad feladni a reményt, viszont kedvező körülmények között sem szabad elbíznia magát az embernek.
A záró kép visszakapcsol a verset indító képsorra, s a hajóallegória kerekre zárja a költeményt.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!