A római költészet, Horatius alkotásai az életbölcsességek tükrében?

Licinius Murenához:

Licinius Murena Maecenas sógora volt, consul volt, de Kr.e 22-ben belebonyolódott egy Augustus elleni összeesküvésbe, és menekülés közben halt meg.

A vers hat szapphói strófából áll.

Az életet egy veszélyes tengeri úthoz hasonlítja, ez jellemző a görög költészetben.

Az első versszakban egy allegorikus képsort olvashatunk, amelyben a költő leírja, hogy helyesebb tartózkodni a szélsőséges élettől és meg kell találni azt az utat, amely a két szélsőség közt vezet. A két véglet között az "arany közép" (aurea mediocritas) óvhatja meg az embert azok nyomorúságától.

A metaforája egy hajó, ami nagyon jó képet ad az olvasónak a vers lényegéről.

A vers utolsó három szakasza bizonyítja, hogy Horatius nem egy langyos közép életről beszél, hanem arról, hogy minden helyzetben okosan fel kell mérni a dolgok állását, nehéz helyzetben sem szabad feladni a reményt, viszont kedvező körülmények között sem szabad elbíznia magát az embernek.

A záró kép visszakapcsol a verset indító képsorra, s a hajóallegória kerekre zárja a költeményt.

Thaliarchushoz

Sajátos életbölcsességét leginkább kifejező műve.

Az első könyv legelső verse.

Alkaioszi strófákban írta a verset. A költemény nem véletlenül Alkaiosz-idézettel kezdődik, s erre a "kihívásra" válaszol Horatius.

Az első versszakban a mord téli tájról ír ezzel egy kis félelmet, rossz kedved vált ki az emberből. Említi a mély havat, a terhük alatt roskadozó fákat és a hidegtől megállt folyókat.

A második strófa felszólítja Thaliarchust a hideg tél elleni védekezésre, hogy fűteni kell. Ezzel a versszakkal az előző versszak sorait tagadja.

A jó meleg benti világba viszi az olvasót a derűs, iszogatós, tűz fénye melletti mulatozásba.

Thaliarchus, magyar jelentése annyi, mint "az ünnepi öröm vezére". Erős feszültséget teremt a két strófa között.

A harmadik és negyedik v.szakban a horatiusi életbölcsességeket hirdeti, s "a zajló tengereket verő orkán" kifejezés a múlt gyötrelmei, megpróbáltatásainak metaforájaként szerepel. A következő mondat, amit érdemes megfigyelni a "Csak bízd a többit isteneinkre!". A kérdés, hogy mi az a "többi" amit az istenekre kell bízni. Mind az, ami a második versszakban leírt vidám életélvezésen, a pillanaton kívül esik. A múlt rossz emlékei és a titokzatos jövő. A múlttal nem szabad foglalkozni, az már elmúlt, tovább kell lépni. A jövőt pedig igen veszélyes kutatni. A jövőtől való rettegés tönkre teszi a jelen nyugalmát, élvezését.

Az utolsó két v.szakban az "itt és most" feladata olvasható. A filozofálás után a tettlegességen van a hangsúly, hogy itt és most kell, az életet, a tavaszt élvezni, mert el fog múlni, és akkor már késő lesz.