A kőszívű ember fiai könyvből azzal a címel kell fogalmazást írni hogy út az orosz vadonban. Valaki nem tudna segíteni?
Segítek, bár többször is leírtam ezt a fogalmazást már, Farkaskaland címmel, mert arról van szó.
Baradlay Ödön a cári Oroszországban, Szentpéterváron tartózkodik apja utasítására.
Amikor Baradlay Kazimír meghal, édesanyja levelet ír neki, amelyben hazahívja Magyarországra, hogy a családi birtok irányítását átvegye, mint a legidősebb testvér.
Ödön anyja kérésére azonnal indulni akar, barátja Ramiroff Leonin azonban óva inti őt, hogy felkészületlenül keljen útra . Csikorgó hideg, hatalmas hó, fagy és jég mindenütt, az utak csak trojkával, a három ló által vontatott szánnal járhatóak.
Ödön és Leonin a szánt jól megpakolva élelemmel, meleg ruhákkal, és minden eshetőségre felkészülve fegyverrel is, elindulnak a hófödte, szinte járhatatlan utakon.
A kocsis szélsebes iramban hajtja a lovakat.
Alig tesznek meg néhány kilométert, hatalmas, kavargó hóviharba kerülnek.
Éppen csak elmúlik fejük fölül a veszély, azonnal egy másikkal találják szembe magukat.
Éhes farkascsorda veszi üldözőbe őket.
A kocsis iszonyatos vágtában hajtja a lovakat, bár azok maguktól is száguldanak, hiszen érzik az életveszélyt.
Leonin az egyik, Ödön a másik oldalról lövi puskájával a fenevadakat. Csak lélegzetvételnyi szünet következik, amíg az éhes farkasok egymás tetemeit felfalják, a többiek tovább üldözik az utazókat.
A szán egy váratlan és láthatatlan hóbuckában felborul, a két fiatalember kikászálódik az összeroncsolódott jármű alól.
A lovak megszabadulva a szán roncsaitól, őrült iramban tovaszaladnak, a farkasok utánuk vetik magukat.
Néhányan az emberekre fenik a fogukat továbbra is.
Ödön és Leonin korcsolyát csatolnak a lábukra, és az eléjük táruló Dnyeper folyó jegén próbálnak egérutat nyerni üldözőik elől.
Egy ideig sikerrel veszik fel a versenyt az éhes állatokkal, hiszen azok a befagyott folyón nehezebben haladnak, talpaikat felsérti a jég.
Baj történik !
Leonin korcsolyaszíja elszakad, a farkasok pedig azonnal körülveszik. Ödön élete kockáztatásával barátja segítségére siet, és késével tartja távol a farkasokat, amíg Leonin megjavítja korcsolyáját.
Tovább suhannak a folyó jegén, már-már úgy tűnik, megmenekültek.
Ebben a pillanatban Ödön eltűnik egy halászok által vágott lékben barátja szeme elől.
Leonin azonnal Ödön után ugrik a jeges vízbe, s kimenti őt a jég fogságából.
Eszméletlenül, fagyott ruházattal és testtel sikerül a halászok segítségével kihúzni Ödönt a partra.
Szakértő kezek veszik azonnal gondozásba az ájult férfit, meleg, fedett helyre szállítják mindkettőjüket.
Ödön sokáig lábadozik a kaland után, Leonin ír levelet a fiú édesanyjának, tudatva a történtekről, s arról, hogy felépülése után azonnal folytatja útját Magyarországra.
A két jó barát kölcsönösen menti meg egymás életét, bizonyítva ezzel bátorságát, rátermettségét, és igazi, önzetlen szeretetét a másik iránt.
A saját szavaiddal fogalmazd át, rövidítsd le, ha túl hosszú volna !
Szia !
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!