Tudtok Petofi Sandortol csak 10 vers szakos verset?

Találtam egyet

"HÁROM FIÚ

Szólt az édesapa legelső fiához,

Amint ez paripát nyergel és kantároz:

"Csapd vissza, fiam, a gyepre paripádat,

Ne űlj rá; ne hagyd itt szegény vén apádat!"

De felelt a fiú: "apám, el kell mennem,

Háború zajában hírt-nevet szereznem!"

S fölugrott a lóra, kengyelben két lába,

Sebes vágtatva ment háború zajába.

Hazajött a ló, de bezzeg üres nyerge,

Ott áll a kapunál kapálva, nyerítve.

Hova lett gazdája? ellenség leszúrta,

Fejét lenyiszálta és karóra húzta. -

Szólt az édesapa középső fiához,

Amint ez paripát nyergel és kantároz:

"Csapd vissza, fiam, a gyepre paripádat,

Ne űlj rá: ne hagyd itt szegény vén apádat!"

De felelt a fiú: "apám, el kell mennem,

Minden úton-módon kincseket szereznem!"

S fölugrott a lóra, kengyelben két lába,

Sebes vágtatva ment erdők vadonába.

Hazajött a ló, de bezzeg üres nyerge,

Ott áll a kapunál kapálva, nyerítve.

Hova lett gazdája? rabla, fosztogata,

A nemes vármegye végre megsokalta.

Egyszer borozgatott fényes jókedvébe',

Elfogták, s bevitték tömlöc-sötétségbe.

Nedves tömlöc-falról sok víz csorga rája,

Kivitték száradni az akasztófára. -

Szólt az édesapa legkisebb fiához:

"Eredj fiam, te is, nyergelj és kantározz;

Szerezz hírt és kincset, kövesd két bátyádat,

Menj te is, menj, hagyd el szegény vén apádat!"

De felelt a fiú: "apám, én nem megyek,

Hírvágy, kincsvágy soha nem bántott engemet.

Gondolatom sem száll falu határán túl;

Ásó-kapa választ el minket egymástul."

Állott is szavának, szent volt fogadása.

Nem lett híre, kincse, de lett boldogsága,

S apjával fogadta őt be egy sírverem,

Rajta zöld pázsit és tarka virág terem."

"A TÉLI ESTÉK

Hova lett a tarka szivárvány az égről?

Hova lett a tarka virág a mezőkről?

Hol van a patakzaj, hol van a madárdal,

S minden éke, kincse a tavasznak s nyárnak?

Odavan mind! csak az emlékezet által

Idéztetnek föl, mint halvány síri árnyak.

Egyebet nem látni hónál és fellegnél;

Koldussá lett a föld, kirabolta a tél.

Olyan a föld, mint egy vén koldús, valóban,

Vállain fejér, de foltos takaró van,

Jéggel van foltozva, itt-ott rongyos is még,

Sok helyen kilátszik mezítelen teste,

Ugy áll a hidegben s didereg... az inség

Vastagon van bágyadt alakjára festve.

Mit csinálna kinn az ember ilyen tájban?

Mostan ott benn szép az élet a szobában.

Áldja istenét, kit istene megáldott,

Adván néki meleg hajlékot s családot.

Milyen boldogság most a jó meleg szoba,

S meleg szobában a barátságos család!

Most minden kis kunyhó egy tündérpalota,

Ha van honnan rakni a kandallóra fát,

S mindenik jó szó, mely máskor csak a légbe

Röpűl tán, most beszáll a szív közepébe.

Legkivált az esték ilyenkor mi szépek!

El sem hinnétek tán, ha nem ismernétek.

A családfő ott fenn ül a nagy asztalnál

Bizalmas beszédben szomszéddal s komával,

Szájokban a pipa, előttök palack áll

Megtelve a pince legrégibb borával;

A palack fenekét nem lelik, akárhogy

Iparkodnak... ujra megtelik, ha már fogy.

Kinálgatja őket a jó háziasszony,

Ne félj, hogy tisztjéből valamit mulasszon,

Hej mert ő nagyon jól tudja, mit mikép kell,

A kötelességét ő jól megtanulta,

Nem bánik könnyen a ház becsületével,

Nem is foghatják rá, hogy fösvény vagy lusta.

Ott sürög, ott forog, s mondja minduntalan:

"Tessék, szomszéd uram, tessék, komám uram!"

Azok megköszönik, s egyet hörpentenek,

S ha kiég pipájok, újra rátöltenek,

És mint a pipafüst csavarog a légben,

Akkép csavarognak szanaszét elméik,

És ami már régen elmult, nagyon régen,

Összeszedegetik, sorra elregélik.

Akitől nincs messze az élet határa,

Nem előre szeret nézni, hanem hátra.

A kis asztal mellett egy ifjú s egy lyányka,

Fiatal pár, nem is a mult időt hányja.

Mit is törődnének a multtal? az élet

Előttök vagyon még, nem a hátok megett;

Lelkök a jövendő látkörébe tévedt,

Merengve nézik a rózsafelhős eget.

Lopva mosolyognak, nem sok hangot adnak,

Tudja a jóisten mégis jól mulatnak.

Amott hátul pedig a kemence körűl

Az apró-cseprőség zúgva-zsibongva űl,

Egy egész kis halom kisebb-nagyobb gyermek

Kártyából tornyokat csinál... épít, rombol...

Űzi pillangóit a boldog jelennek,

Tennapot felejtett, holnapra nem gondol. -

Lám, ki hinné, mennyi fér el egy kis helyen:

Itt van egy szobában mult, jövő és jelen!

Holnap kenyérsütés napja lesz, szitál a

Szolgáló s dalolgat, behallik nótája.

Csikorog a kútgém ott kinn az udvaron,

Lovait itatj' a kocsis éjszakára.

Húzzák a cigányok valami víg toron,

Távolról hangzik a bőgő mormogása.

S e különféle zaj ott benn a szobába'

Összefoly egy csendes lágy harmóniába.

Esik a hó, mégis fekete az útca,

Nagy vastag sötétség egészen behúzta.

Járó-kelő ember nem is igen akad,

Egy-egy látogató megy csak hazafelé,

Lámpája megvillan az ablakok alatt,

S fényét a sötétség hirtelen elnyelé,

Eltűnik a lámpa, a bennlevők pedig

Buzgón találgatják: vajon ki ment el itt?"