Mit jelent Gergely számára Török Bálint rabsága? (Egri csillagok)

Amikor édesanyja halála után Dobó István pártfogásága vette, majd Gábor papra bízta Gergőt, ekkor 6-7 éves lehetett, Török Bálint udvarába került.

Itt nevelkedett 8 évig, és Török Bálintot apjaként szerette, tisztelte.

Törökné is anyjaként viselte gondját.

A Török fiúk pedig testvérükként szerették Gergelyt.

Amikor Budára ment, közelről tapasztalta meg, ahogy a törökök csellel elfoglalták Buda várát.

Majd fondorlatos módon vendégségnek álcázva a szultán magához hívta a magyar urakat. S mire a vár török kézen volt, a török zászlókat is kitűzték, Török Bálint már a szultán foglya volt.

Az események részese volt Gergely is, és tehetetlenül kellett szembesülnie azzal a ténnyel, hogy nevelőapját Konstantinápolyba hurcolta a szultán.

Ezért őt ugyanúgy megviselték az események, mint Bálint úr családtagjait, ismerőseit, a magyar főurakat. Senki sem értette, még maga a fogoly sem, miért viszik rabláncon a Héttoronyba.

Ezért vállalkozott Bornemissza Gergely a hosszú útra Mekcsey javaslatára, hogy kiszabadítsák Török Bálintot.

Ő is és mindenki igazságtalannak tartották, ahogy foglyul ejtették, és börtönbe zárták Törökországban.

Pedig megvolt a szultánnak az oka, miért záratta börtönbe.

Török Bálint volt számára a legveszélyesebb, legagyafúrtabb, legádázabb ellenség.

A szultán ezt tudta, és fondorlatosan a kedvesség, barátság álarca alatt táborába csalogatta Török Bálintot, ahol megmutatta neki annak a papnak a holttestét, aki fel akarta robbantani a török szultánt.

Török Bálintnak az volt a veszte, hogy felismerte, és gyanútlanul megmondta, hogy ismeri.

"Két ember hozott aztán sietést egy lepedőbe burkolt alakot.

Lefektették a földre a szultán előtt, és levonták a fejéről a lepedőt.

- Ismered? - kérdezte a szultán, féloldalt nézve Török Bálintra.

- Hogyne ismerném - felelte megrendülve Török Bálint -, hiszen ez az én papom!

És körülnézett a jelenlevőkön, mintha magyarázatot várna.

De a török méltóságok arca hideg volt. Csak fagyosan rámeredő fekete szemekkel találkozott.

- Valami baja történt - szólt a szultán. - Már akkor is beteg volt, mikor a táboromba hozták. Temessétek el tisztességesen - szólt a szolgákhoz fordulva -, a keresztény vallás szertartásai szerint.

Azután ezüsttálcán, ezüstpoharakban frissítőket hordtak körül. Valami narancsléből és rózsavízből készült ital volt az, jeges és illatos.

A szultán nyájas mosolygással kínálta meg elsőnek Török Bálintot."

Ez jel lehetett Török Bálint számára, hogy ennek a megtisztelő figyelemnek oka van."

A királyné könyörgésére aztán mégis maradt, elkísérte a kis királyfit a táborba, és onnan már csak rabláncon távozhatott.

Mint ahogy Erzsimama írja, Gergőnek Török Bálint olyan volt, mintha az apja lenne. Rabságával úgy érezte, hogy az apját veszítette el.

Társaival együtt megpróbálták kiszabadítani, elmentek Konstantinápolyba, olasz énekeseknek adták ki magukat:

[link]

Sajnos, a rabszöktetés nem sikerült, Gergelyéknek is menekülniük kellett.

Török Bálint élete végéig rabságban volt, mert nem akarta felvenni a muzulmán hitet, nem akart törökké válni.

Pedig a szultán felajánlotta neki a budai pasaságot, ha törökké válik és elfogadja a Korán tanítását.

Török Bálint válasza:

"Török Bálint behunyta a szemét. A melle nehéz lélegzettől zihált.

- Felséges úr - szólalt meg végre. - Tudom, hogy nem vagy hozzászokva az őszinte szóhoz. De már én abban vénültem meg... Nem tudok mást mondani, csak amit gondolok.

- Hát mit gondolsz? - szólt fagyosan a szultán.

Bálint úr sápadtan, de nyugodt, határozott hangon felelte:

- Azt, hogy ha az egész ország a tied is, meg ha minden magyarból török lesz is, én nem... én nem... én nem!..."

Igen, köszönöm a kiegészítést. Nekem is "megvan" a történet, amikor Török Bálint felismeri a papot, és el is árulja, hogy az ő papja.

Valójában nem is értettem, miért nem tudja Török Bálint, mi miatt került a Héttoronyba, pedig ez elhangzik a regényben.

Nagyon szívesen. Örülök, hogy így fogod fel, és nem úgy, hogy belekontárkodtam a válaszodba.

Többször elolvastam ezt a könyvet, főleg azt a részt, amikor Török Bálintot elfogják, és azt, amikor már a Héttoronyban raboskodik.

A beszélgetéseket Majláth-tal.

Én sem értem, miért nem tudta Török Bálint, hogy miért fogatta el a szultán.

Látta a papot, Gergő elmondta, mit akartak tenni, bevallotta a szultánnak, hogy ismeri a papot, vagyis az ő papja.

Szerintem a szultánnak régóta szálka lehetett a szemében a magyar nagyúr, hiszen régóta ismerte megveszekedett hírét.

Mint ellenséget ismerte meg, mikor Bécs városára akarta kitűzni a félholdas lobogót. Bálint úr akkor lekaszabolta Kászon basát a seregével együtt, és úgy emlegették a törökök, mint a tüzes ördögöt.

Nem adta meg azt a tiszteletet a szultánnak, amit az elvárt volna tőle:

"Török Bálint kézcsók helyett ismét meghajolt, és elhalványodott arccal, de azért büszkén nézett a szultánra."

"A szultánnak a szeme pillája se rebbent meg. Kézcsókra nyújtott kezét kissé feljebb emelte, s föltette Török Bálintnak a vállára. Megölelte."

Talán elhatározta, hogy megtöri Török Bálint gőgjét, aki mindennél jobban szerette a hazáját,szabadságát úgy kapja vissza, ha törökké válik.

Tudjuk, hogy Török Bálint erre nem volt hajlandó, így kivívta maga ellen a szultán haragját.

Esélye sem volt a szabadulásra többé.

Köszönöm a válaszodat. Én is szeretem átgondolni, boncolgatni, mi miért történhetett, persze már felnőtt fejjel.

Volt még egy momentum, ami megragadott és nagyon megmaradt bennem. Amikor Török Bálint török rabjaival "bajt vív" a vár udvarán.

Van egy vékony dongájú rab, aki sokszor kiáll ellene, mert az lenne a jutalom, hogy szabadul a fogságból az, aki legyőzi Bálint urat.

Ez a rab mindannyiszor veszít, könyörög Török Bálintnak a szabadulásért, mert szeretné látni fekete szemű kisfiát és feleségét.

Bálint úr hajthatatlan, nem esik meg a szíve rajta. Ez a szerencsétlen rab megátkozza őt: rabként éljen élete végéig.

Ez az átok beteljesül Török Bálinton !

Az érem másik oldala, hogy az ember sajnálja a foglyokat, emberileg megérti, de ők jöttek hódítóként az országba, és követtek el szörnyűségeket, égettek fel falvakat, öltek halomra annyi magyar embert.

Ez a háború ! A katonák ott is parancsra cselekedtek.

Egyszer győztes vagy, egyszer legyőzött !

És jaj a legyőzötteknek !

Üdvözöllek, és köszönöm az elmélkedést.