Csokonai Vitéz Mihály A Reményhez című művének mi a szerepe a költő munkásságában és az irodalomban? Milyen a szószerkezete (pl:jelzős), mondatok szerkesztése, modalitása, a szóhasználata és milyen hanghatások vannak benne?

Csokonai Vitéz Mihály: A Reményhez

Csokonai halála előtt két évvel írta a verset szerelméhez Vajda Júliához.

A költemény műfaja elégia, és a megszemélyesített Reményhez szól.

A vers egésze egy allegória, melyen belül egy másik,

a kert allegória található.

A Remény-allegória keretként fogja közre a kert-allegóriát.

A mű egy nagy ellentétre épül: az első versszakban a Remény áldásai, a második versszakban a tavaszi kert képei jelennek meg, majd ezek a harmadik versszakban eltűnnek, s végül a negyedik versszakban a Remény is elhagyja a költőt.

A második és harmadik versszak kert-képei a tavaszba, illetve a télbe illeszti a szerelem érzésének kifejezését. Ebben a két szakaszban a költő a múlt időt használja a befejezettség kifejezésére.

Az első és az utolsó részben pedig jelen időben ír, jelezve mostani állapotát.

A negyedik versszakban a két allegória összeér; a kétségbeesés és a kietlen természet együtt van jelen.

Az utolsó négy sorban bölcsen tudomásul veszi a szerelmének elvesztését. Ugyanakkor a dallamos, játékos szavak egyfajta emelkedettséget sugároznak.

Rímes időmértékes verselésű; keresztrímes, trocheusi sorok váltják egymást.

A Reményhez (1803) c. versnek sajátos kontraszthatása van, mely a tartalom és a forma ellentétéből fakad.

A megfogalmazott teljes lemondás ellentétben van a csengő-bongó rokokó formával(!), a művészi kifejezés mögött érezhető nemes emberi tartással.

A vers szépsége, verszenéje oldja is a kifejezett fájdalmat.

A ritmus mindvégig trochaikus, 5-6 szótagos sorok váltakoznak. A keresztrímek négy soronként alkotnak egységet.

A jelenből a régmúltba, majd a közelmúltba lépünk, s visszatérünk a jelenbe. – Amint azt a cím is jól érzékelteti – a remény messzi, el nem érhető, meg nem fogható, melynek óriási hatalma van. A második szakasz – rokokó pompával ábrázolt virágoskert képében – az élet bizakodó korszakát jellemzi. Ezt követően a képsor a visszájára fordul, téli pusztulás és kietlenség kerekedik felül.

A befejező korszak visszatér a kezdő képhez, ezáltal alakul a mű kerete.

Ekkor hangzik el a búcsú – Lillától, a szerelemtől, a reménytől

Jelen- múlt- jelen időszerkezet

A Reményhez Csokonai legérettebb költeménye. Előzményeiről, verscsíráiról legalábbis nem tudunk. (Lassan a költő élete is a végéhez közeledik.

A kis ház leégett, a költemények kiadása lehetetlenség, a gyenge tüdő csak a megfázás utolsó támadására vár.

Itt az ideje a remekműveknek, az összegzésnek.)

A Reményhez-nek több költészettani erényét is fel tudnánk sorolni, egyebek közt műfajiságának többszólamúságát. Különös jelentősége van ennek, hiszen e többszólamúság megvalósításával Csokonai egy egész stíluskorszakot lép át, a rokokó-szentimentalizmus után következő s Magyarországon igen erősen ható és kiteljesedő görögös-latinos klasszicizmust éppen csak egyetlen érdemében – mert a többi jobbára manír, penzumként kötelező hivatkozási pont, néha még Berzsenyinél is! –, a formában érintve (mellesleg szólva: a magyar klasszicizmus legkiválóbb képviselői sem vetekedhetnek formai változatosságban Csokonaival!): a romantikus versmegoldások világába lendül, anélkül, hogy megkísértené a túlhevült romantikus életérzés – bár A tihanyi Ekhóhoz-ban megnyilvánuló utókoreszmény kifejezetten romantikus elem! Beszélhetnénk fantasztikusan gördülő, egymással párosult háromlábú teljes és csonka sorokból összeálló rímes trocheusairól is akár.

A műben mégis az együtt van, a szerkezeti felépítmény különössége a legfontosabb. A Reményhez ugyanis nem egyetlen versépület, hanem három. Két, külön szerveződő szöveg, majd e kettőnek a szintézise.

Még a varratok is látszanak: a versszakok nyolcadik sorait – de e sorok témáit is! – következetesen lezáró pontok és az őket követő témaváltások, amik mindegyik esetben az elvont és a konkrét, a személytelen és a személyes határvonalait rajzolják ki, a dal és a líra találkozási pontjait.

Na szóval. Csokonai szerelmi líráját

Vajda Juliannához írta (akit verseiben Lillának hívott)

Csokonai "reményei" 1798-ban összeomlottak, amikor Lillát egy kereskedőhöz adták

Csokonai életpályája

(1773-1805) Debrecenben született. Apja Csokonai József, egy református lelkész fia, Győrből költözött át Debrecenbe. Borbély és seborvos volt, nagy vagyonra tett szert, de korán maghalt és az özvegynek 2 fiával együtt el kellett hagynia az otthonukat. Az édesanya kosztos diákok tartásával tudta csak biztosítani megélhetésüket.

Csokonait Debrecen nevelte fel, mely az ország legnagyobb városa volt akkor. 1780-tól a kollégium tanulója, 1788-ban a főiskolai tanfolyamra iratkozott be , majd teológushallgató (papnövendék) lett.

1790 körül diáktársaival önképzőkört szervezett, ennek tagjai felosztották egymás közt a nyugati nyelveket és irodalmakat, Csokonai az olaszt választotta.

Még megtanult latinul, franciául, németül, görögül, ismerkedett az angollal, héberrel és perzsával.

Tanárai a gimnáziumi poétaosztály vezetésével bízták meg.1792-től Kazinczyval levelezett, s ezekben az években nőtt nagy költővé(ekkor született: Az estve, Konstancinápoly)

1795-benkizárták a kollégiumból. Mindezt tetőzte az 1795. évi húsvéti legáció (papnövendékek templom előtt prédikáltak és adományt gyűjtöttek a kollégium számára) Halason és Kecskeméten.

Csokonai az ünnepi szolgálat után nem tért haza Debrecenbe, hanem Pestre ment- megnézte a jakobinusok kivégzését, v.mint tisztelgő látogatást tett Dugonics Andrásnál és Virág Benedeknél.

Hazatérve nem jelentkezett azonnal a kollégiumban, s a legációban gyűjtött pénzzel nem tudott elszámolni, majd jún. 15-én bejelentette kilépését.

Debrecenből jogot tanulni ment Sárospatakra, de ott sem bírta sokáig, 1796-ban abbahagyta tanulmányait (nem szerzett főiskolai oklevelet).

1796 őszén Pozsonyban egyszemélyes hetilapot indított Diétai Magyar Múzsa címmel.

Komáromban megismerkedett Vajda Juliannával – Lillával- egy jómódú kereskedő lányával. Lilla szerelme 9 hónapig boldogította, de a leányt-, míg Csokonai állás után járt-hozzáadták egy gazdag dunaalmási kereskedőhöz.

Ez a csalódás tudatosította benne a társadalmi száműzöttségét, reményeinek végleges összeomlását.

Komárom után néhány évig a Dunántúlon volt.

Csaknem 1 évet töltött Sárközy István Somogy megyei alispán kastélyában. Sárközi segítségével a csurgói gimnáziumban lett helyettes tanár. Mikor a helyettesítés ideje lejárt gyalog vágott neki 1800-ben a nagy útnak, h hazatérjen Debrecenbe.

Az 1802. július 11-i hatalmas debreceni tűzvész elvitte a házuk nagy részét, öröklött betegsége, tüdőbaja is egyre súlyosbodott, kedélyállapota végleg elkomorult.

1804. ápr 15-én Nagyváradon Rhédey Lajos gróf feleségének templomi temetésén felolvasta nagy filozófiai költeményét, Halotti verseket. A hűvös időben megfázott,tüdőgyulladást kapott,s nyomban ágynak esett. Sándorffy József orvos gyógyította,s vitte haza Debrecenbe.

1805. január 28-án Debrecenben meghalt

Csokonai V. Mihály

A reményhez

Főldiekkel játszó

Égi tűnemény,

Istenségnek látszó

Csalfa, vak Remény!

Kit teremt magának

A boldogtalan,

S mint védangyalának,

Bókol úntalan.

Síma száddal mit kecsegtetsz?

Mért nevetsz felém?

Kétes kedvet mért csepegtetsz

Még most is belém?

Csak maradj magadnak!

Biztatóm valál;

Hittem szép szavadnak:

Mégis megcsalál.

Kertem nárcisokkal

Végig űltetéd;

Csörgő patakokkal

Fáim éltetéd;

Rám ezer virággal

Szórtad a tavaszt

S égi boldogsággal

Fűszerezted azt.

Gondolatim minden reggel,

Mint a fürge méh,

Repkedtek a friss meleggel

Rózsáim felé.

Egy híjját esmértem

Örömimnek még:

Lilla szívét kértem;

S megadá az ég.

Jaj, de friss rózsáim

Elhervadtanak;

Forrásim, zőld fáim

Kiszáradtanak;

Tavaszom, vígságom

Téli búra vált;

Régi jó világom

Méltatlanra szállt.

Óh! csak Lillát hagytad volna

Csak magát nekem:

Most panaszra nem hajolna

Gyászos énekem.

Karja közt a búkat

Elfelejteném,

S a gyöngykoszorúkat

Nem irígyleném.

Hagyj el, óh Reménység!

Hagyj el engemet;

Mert ez a keménység

Úgyis eltemet.

Érzem: e kétségbe

Volt erőm elhágy,

Fáradt lelkem égbe,

Testem főldbe vágy.

Nékem már a rét hímetlen,

A mező kisűlt,

A zengő liget kietlen,

A nap éjre dűlt.

Bájoló lágy trillák!

Tarka képzetek!

Kedv! Remények! Lillák!

Isten véletek!

A szószerkezet tényleg jelzős:

Pl "vak remény" "sima szád" "kétes kedv"

"csörgő patakok" "szép szavad"

"fürge méh" "friss meleg"