3 kelta (vagy más nép mítosza is lehet, kivéve római vagy görög) mondát leírna nekem valaki egy pár mondatban?
Maja teremtésmonda:
Az Istenek először megteremtették a madarakat, kígyókat és a vadállatokat.
De nem volt senki, aki az ő dicsőségüket zengje, mert minden állat a saját nyelvén beszélt, és nem tudták magasztalni teremtőiket.
A hét Isten ekkor elhatározta, hogy embert próbálnak teremteni.
Először a nedves földdel próbálkoztak, majd fából készítettek embereket, de mindegyikkel valamilyen baj volt.
Ekkor négy állat, a prérifarkas, a törpepapagáj, a kánya, és a vadmacska kereste fel a tépelődő Isteneket.
-Kövessetek minket !- mondták, és elvezették őket egy olyan helyre, ahol sok különleges, vadon élő növény termett, többek között fehér és sárga kukorica.
-Itt van az a csodálatos növény, amelyből megalkothatjátok az embereket.
Kimorzsolták a kukoricaszemeket, megőrölték, majd masszát készítettek, s végül összegyúrták belőle az embert.
Ezek végre értelmes lények voltak, ugyanazt a nyelvet beszélték, láttak a sötétben, és magasztalták teremtőiket.
Az Istenek ekkor aggódni kezdtek.
Az emberek szemére párafelhőt bocsátottak, hogy látásukat elhomályosítsa, s így nem láthatták, csak azt, ami a közelükben volt. Nem ismerhették sem a múltjukat, sem a jövőjüket.
Először a tésztából négy férfit teremtettek, majd négy asszonyt, akiket az alvó férfiak mellé fektettek.
Amikor a férfiak felébredtek, örömmel fedezték fel társnőiket.
Így született meg a maja-kicse indiánok népe.
az egyiptomiak azt tartották, hogy az esztendő legforróbb szakában a Nap haragra lobban az emberek ellen. Ehhez kapcsolódik a következő mítosz.
Amikor Ré megöregedett (a csontja ezüstté, a teste arannyá, a haja tiszta lazurittá változott"), az emberek már nem tisztelték őt istenüknek-királyuknak, sőt "gonosz tetteket gondoltak ki ellene". Ekkor Ré, tanácskozva a legöregebb istenekkel, elhatározza, megbünteti az embereket. Rájuk szabadították a Napszemet, Szahmetet (Ré legkedvesebb leányát), aki nőstény oroszlán alakjában szörnyű vérengzést vitt véghez. Ekkor Ré elhatározta, megállítja őt, de az istennőt elvakította a vérszomj. Ekkor megitatták vörösborral, amitől lerészegedett, és elaludt, megfeledkezve a bosszúról. Ré Gebet nevezte ki földi helytartójának, ő maga pedig az "égi tehén" hátán ülve felemelkedett az égbe és onnan kormányozta tovább a világot.
Ozirisz-mítosz (az évenként megújuló természet):
Oziriszt, aki boldogan uralkodik Egyiptomban, fivére Széth, álnokul megöli (és feldarabolja, darabjait a világban szétszórja). Nővérei (Ízisz és Nebethut) összegyűjtik a részeket (egyet kivéve), elsiratják, majd Ízisz (mágikus erejét felhasználva) feltámasztja Oziriszt. Megfogan tőle, és megszüli Hóruszt (minden élők istenét). A gyermek felnőve legyőzi Széthet (az istenek bíróságán eléri, hogy őt, Hóruszt, tekintsék Ozirisz kizárólagos utódjának - az apa testvére helyett a gyermek örökli a hatalmat; lsd. Magyar vonatkozás: Géza halála után István és ne Koppány). Ozirisz az alvilág legfőbb bírájakáént működik tovább. Halála és feltámadása a természet évenkénti megújulásán kívül a Nílus évenkénti áradásával is kapcsolatba hozható (a halott férjét kereső Ízisz könnyei okozzák az áradást).
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!