Baradlay Ödönnek volt fia?

Igen, volt.

És mikor Baradlay Ödön a veranda küszöbén állt, s a kivilágított ablakon át egy tekintetet vetett annak belsejébe, ott látott egy asztal mellett egy gyászruhás ifjú nőt, egy alvó csecsemővel ölében - egy másik márványarcú hölgyet, ki mozdulatlan tekintettel olvas egy előtte kiterített kapcsos bibliából, és egy fiatal férfit, ki egy kisfiút tart a térdén, s egy nagy fekete táblára betűket rajzol elé.

És úgy tetszik neki, hogy mindezen alakokat ő olyan jól ismeri. A szögletben egy nagy újfundlandi kutya hever, az hirtelen felkapja fejét, és fogait nevetésre vicsorítva siet az ajtó felé. Úgy tud nevetni, mint egy bohó nagy ember. Tudja, hogy ugatni nem szabad, mert a kicsike alszik.

Az eb nyüzsgésére mindnyájan az üvegajtó felé tekintenek várakozó bámulattal. Ők nem látnak a külsötétbe.

- Hol vagyok? - rebegé Ödön megrendülten vezetőjéhez.

- Otthon!

Két fia volt, az egyik még csecsemő, de a másik fiút már Jenő tanítgatta.