Arany János: V. László? Segitesz?

Arany János:

V. László

Sűrű setét az éj,

Dühöng a déli szél,

Jó Budavár magas

Tornyán az érckakas

Csikorog élesen.

„Ki az? mi az? vagy úgy -”

„Fordulj be és alugy

Uram László király:

A zápor majd eláll,

Az veri ablakod.”

A felhő megszakad,

Nyilása tűz, patak;

Zúgó sebes özönt

A rézcsatorna önt

Budának tornyiról.

„Miért zúg a tömeg?

Kivánja eskümet?”

„A nép, uram király,

Csendes, mint a halál,

Csupán a menny dörög.”

Megcsörren a bilincs,

Lehull, gazdája nincs:

Buda falán a rab

- Egy-egy felhődarab -

Ereszkedik alá.

„Hah! láncát tépi a

Hunyadi két fia -”

„Uram, uram, ne félj!

László, tudod, nem él

S a gyermek, az fogoly.”

Mélyen a vár alatt

Vonúl egy kis csapat;

Olyan rettegve lép,

Most lopja életét...

Kanizsa, Rozgonyi.

„Kettőzni kell az őrt,

Kivált Mátyás előtt!”

„Mátyás, az itt maradt,

Hanem a többi rab -

Nincsen, uram, sehol.”

A felhő kimerült,

A szélvihar elült,

Lágyan zsongó habok

Ezer kis csillagot

Rengetnek a Dunán.

„El! míg lehet s szabad!

Cseh-földön biztosabb.”

„Miért e félelem?

Hallgat minden elem

Ég s föld határa közt.”

Az alvó aluszik,

A bujdosó buvik;

Ha zörren egy levél,

Poroszlót jőni vél

Kanizsa, Rozgonyi.

„Messze még a határ?

Minden perc egy halál!”

„Legitten átkelünk,

Ne félj uram: velünk

A gyermek, a fogoly.”

Az alvó felvirad,

A bujdosó riad;

Szellő sincsen, de zúg,

Felhő sincsen, de búg

S villámlik messziről.

„Oh adj, oh adj nekem

Hűs cseppet, hű csehem!”

„Itt a kehely, igyál,

Uram, László király,

Enyhít... mikép a sír!”

Állj meg, boszú, megállj:

Cseh földön űl a rab;

Cseh földben a király,

Mindég is ott marad,

De visszajő a rab...!

(1853.)